Szerdától Salgótarjánban is a tanszünetes menetrend szerint járnak a buszok

Salgótarján első, a tömegközlekedésben forgalomba állított elektromos autóbusza 2019. április 15-én (Fotó: 3100.hu)

Ahogyan arról már írtunk: a mai naptól kezdődően – a polgármesterek kérésére – Bátonyterenyén és Balassagyarmaton is a nyári tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a helyi járati autóbuszok, a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként.

A Volánbusz a napokban adott tájékoztatást arról, hogy szerdától (2020. március 25-től) a társaság minden helyközi (országos, regionális és elővárosi) járata tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekedik.

A Voláninform hétfőn este azt közölte: az intézkedést a busztársaság kiterjeszti azon települések helyi járati autóbusz-közlekedésére is, ahol még nem így indulnak az autóbuszok.

A Volánbusztól közel félszáz település kérte eddig ezt az intézkedést, szerdától viszont kérelmektől függetlenül, egységesen, mindenhol így járnak majd a helyi járatok. Tájékoztatásukban hozzátették, hogy folyamatosan figyelik az utazási igényeket, a zsúfoltság elkerülése érdekében szükség esetén tartalék járműveket is forgalomba állítanak.

Salgótarján esetében egy iskolai előadási napon 296 darab, míg egy tanszüneti munkanapon ettől 13-mal kevesebb járat indult útnak. A jelenleg érvényes menetrend szerint iskolaidőben összesen 3147 kilométert telesítenek minden munkanapon a helyi járati autóbuszok, míg tanszünetben 2988 kilométert.