Szentmisét tartottak a Lázár kápolnában

A Szent Lázár Lovagrend helyi szervezete a Lázár kápolna létrejöttétől kezdve itt ünnepli minden év december 17-én Lázár napját.

A kápolnában immáron hagyományosan egy ünnepi szentmisén vesznek részt a lovagrend tagjai, melyet plébánosuk, Hlédik László atya, lelkivezető celebrált. A rendtársak a szentmise előtt közösen mondtak imát kórház aulájában elhelyezett Szent Lázár feltámasztása szobornál, gyertyagyújtással és koszorúzással egybekötve. A szentmisét követően a lovagtársak a híveket jelképes ajándékokkal, egy-egy gyertyával és szaloncukorral ajándékozták meg.

A Szent Lázár Lovagrend és a Szent Lázár Keresztesek (latinul Fratres S. Lazari de Jerusalem) a nagyon súlyos betegek ápolására 1142 előtt Jeruzsálemben alapított egyházi lovagrend. Első magyarországi házuk Esztergomban már 1181-ben létezett, ispotályaikról Csurgón, Kolozsváron, Füzítőn, Szentén, Szemenyén és Bozsán tudunk. A 13. századtól Franciaországban mintegy kétezer, Európában nagyjából 19 ezer leprosoriumban gyógyítottak.

 

Kiemelt fotó: Lázár-napi szentmise a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Lázár kápolnájában (Fotók: Gyurkó Péter)