Szakmai díjjal ismerték el a COOP hálózatának átfogó fejlesztéseit

A napokban újabb, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődjét követően bezárt salgótarjáni élelmiszerüzletet nyitott újra a COOP, így már a kórházzal szembeni bolt is a vásárlók rendelkezésére áll. Az új üzlet több újdonsággal is kedveskedik a vásárlóknak: a Pécskő úti COOP mellett csak itt lehet Salgótarjánban kapni a Lipóti Pékség termékeit, illetve kialakítottak egy grillpultot is, ahol többféle frissen sült étel kapható.

A cégcsoport munkáját a várossá nyilvánítás napján Salgótarján Gazdaságáért díjjal ismerte el a megyeszékhely önkormányzata, a napokban aztán a Magyar Franchise Szövetség tíz kategóriában kiosztott elismeréseiből is megkaptak kettőt. A hálózat hatékonyságának növelése érdekében az elmúlt években végrehajtott átfogó fejlesztéseket “Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata” címmel ismerte el a szakmai szövetség. Emellett “Az Év Multi-unit Franchise Átvevője” díjat is elnyerték, amellyel az átvevő hálózat bővítésére irányuló törekvéseket díjazták, esetükben azt, hogy immáron 121 üzletükben működik a Fornetti franchise.

Óriási megtiszteltetés a franchise partnereinknek és magának a CO-OP Hungary Zrt.-nek is ez a hálózati elismerés. Tagjaink sokat tettek azért, hogy fenntartsák hálózatunk dinamikáját és növekedését, amellyel az állandóan változó fogyasztói szokások és kereskedelmi viszonyok közepette is megtudtuk őrizni meghatározó piaci szerepünket. Úgy gondolom ez a díj ennek a munkának az elismerése – fogalmazott Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A cégcsoport vezetője elmondta, hogy az üzletláncnál 2012 után elindult egy ismételt boltmegújítási program, amely sokkal több arculati megújulásnál, leginkább az üzletek belső tereinek átalakítását, valamint
energiahatékonysági és technológiai fejlesztéseket jelenti. A vezérigazgató emellett külön kiemelte a megváltozott fogyasztói igényekhez igazodó választékpolitikát, valamint a logisztikai beruházásokat, melyekkel hatékonyabbá vált az üzletek áruellátása, a választék kialakítása és megjelenítése.

 

3100.hu Fotó: A COOP kórházzal szembeni, a napokban megnyitott üzletének belső tere