Salgótarjánban tartja konferenciáját a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége

Közel 300 fő Kárpát-medencei önkéntes és meghívott vendég vesz részt azon a szakmai rendezvényen, melyet a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a támogatóknak köszönhetően rendez Salgótarjánban, Salgóbányán. A nógrádi megyeszékhelyen 30 éve működik az a telefonvonal, amelyen képzett önkéntesek fogadják a segítséget kérők hívásait.

A telefonos segítő munka tapasztalatai alapján azt kell megállapítani, hogy megnövekedett a családon belüli konfliktusokkal, generációs problémákkal jelentkező hívók száma. A konferencián éppen ezért a család szerepét, a családi kapcsolatokat, a családszerkezet változásait, a férfi és női szerepeket, a családon belüli konfliktusokat vizsgáljuk előadások és műhelymunkák keretében – olvasható a szervezők Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményében.

Egyre nagyobb problémát jelentenek az úgynevezett hecchívások a lelki elsősegély-szolgálatnál, ezekből akár napi százat is kapnak a szakemberek. Erről Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke beszélt nemrégiben az M1 és a Kossuth Rádió közös műsorában. Az alelnök elmondta, a teljes forgalmuknak körülbelül 60 százaléka számít inadekvát hívásnak. Ebben a téves kapcsolások is benne vannak, de jelentős részüket teszik ki a hecchívások. Hozzátette, azért fordult a nyilvánossághoz, mert a probléma egyre nagyobb, és a zaklatók akár emberi méltóságukban is megsértik a telefonos ügyelőket.

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének országos rendezvényei a hívások tapasztalatait figyelembe véve társadalmi szinten is jelentkező egyéni, családi problémákat, aktuális témákat járnak körül. A konferencia előadói az egyén és a mikrokörnyezet és a társadalmi beágyazódás megközelítéstől kezdve a tradicionális családmodell változásain keresztül a karrier hatása a családra témákon át a férfi és női archetípusokig többféle témát érintenek majd. A rendezvényre érkeznek vendégek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Oroszországból.

A szervezők célja a szakmai együttműködés szorosabbá tétele, valamint a műhelymunkák helyszínein keresztül a nógrádi megyeszékhely és környékének bemutatása.

 

Forrás: MTI/OS / Kiemelt fotónk illusztráció! (Pixabay)