Salgótarjánban is indul közösségi újraélesztési tréningsorozat

Tizenkilenc helyszínen, köztük Salgótarjánban is közösségi újraélesztési tréningsorozatot indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A képzésekre minden 18. életévét betöltött érdeklődő jelentkezhet – olvasható a szervezet tájékoztatójában.

Az összesen nyolcórás tréning célja, hogy a képzést elvégző laikusok ismerjék az elsősegélynyújtás szabályait és alapelveit; képesek legyenek egy baleseti helyszín felmérésére, értékelésére és a segélyhívásra; emellett a beteg állapotának felmérésére,

de legfőképp az újraélesztés folyamatának elvégzésére, akár félautomata defibrillátor használatával.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a napokban úgy fogalmazott: a mentőszolgálat évente 8 ezer esetben találkozik közterületi újraélesztéssel, és a különböző programoknak köszönhetően az elmúlt két évben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. Ezt a folyamatot kívánja tovább erősíteni a mostani tréningsorozat is, melyeket elsősorban minden helyszínen az OMSZ saját oktatótermeiben tartanak meg, de megfelelő számú jelentkező esetén kihelyezett oktatásokra is lehetőséget kívánnak biztosítani. A tanfolyam hossza összesen 8 óra, amely a résztvevők igényeihez igazítottan hétvégi időszakban is szervezhető. Országosan több mint 10 ezer résztvevőre számítanak, érdeklődni vagy jelentkezni az oktatás@mentok.hu e-mail címen keresztül lehet.

Az újraélesztés oktatását a kormány is támogatja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jövőre 50 millió forintot különített el arra, hogy a hetedik évfolyamos diákoknak lehetőségük legyen elsajátítani az újraélesztés technikáit az OMSZ munkatársainak segítségével.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: MTI/Mónus Márton)