Salgótarjánba érkezik a Richter Egészségváros Program

Szombaton Salgótarján Fő terére érkezik a Richter Egészségváros. A programban egész nap ingyenes egészségügyi szűréseket, tanácsadást kínálnak az eseményre kilátogatóknak, miközben a színpadon olyan neves előadók szórakoztatják majd a közönséget, mint Oláh Gergő énekes, az Ifjú Nógrád Táncegyüttes vagy Katus Attila fitness edző.

Az esemény célja, hogy minél többen vegyenek részt egészségügyi szűréseken, ezzel elejét vegyék komolyabb egészségügyi problémáknak, ugyanakkor közben adományt gyűjtsenek a Szent Lázár Megyei Kórház számára. A Richter Egészségváros ugyanis 2 millió forint alapadományt ajánl fel a salgótarjáni szülészeti osztály javára, az összeget pedig a helyiek a szűréseken, előadásokon való részvételükkel tovább növelhetik. Minden így szerzett pont további háromszáz forintot ér, tehát minél aktívabban cselekszik valaki saját egészségéért az érdeklődők számára ingyenes programon, annál nagyobb mértékben járul hozzá a kórháznak szánt adomány gyarapításához.

A Richter Egészségváros salgótarjáni kórháznak szánt adományáról Dr. Bercsényi Lajos igazgató így nyilatkozott a www.egeszsegvaros.hu oldalon olvasható interjúban:

A 2016-os évtől folyamatos a kórház szülőszobáinak, illetve kórtermeinek felújítása, átalakítása, a géppark modernizálása. Intézményünk – és különösen az érintett osztály minden dolgozója – számára az a legfontosabb, hogy a kismama illetve a család számára meghatározó, pozitív élmény legyen a gyermek születése. A biztonságot nyújtó “kórházi falakon” belül az otthoni körülményeket szeretnénk megteremteni a szüléshez. 2018 a Családok Éve, ezért is döntöttünk úgy, hogy a Richter felajánlásának köszönhetően összegyűlő adományt a fent felsoroltak folytatásaként, családbarát szülészetünk fejlesztésére szeretnénk felhasználni.

Az adománygyűjtéssel egybekötött egészségmegőrző program szombat reggel kilenc órakor, a Szent Lázár Megyei Kórház főportájától induló és a Fő térig tartó sétával kezdődik, az ezen való részvétel dupla pontot jelent az adománygyűjtés során. Az idén tíz éves Richter Egészségváros programsorozat eddig közel háromszáz millió forinttal támogatta a magyar kórházakat.

 

3100.hu Fotó: A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Szülészetén tavaly 773 gyermek látta meg a napvilágot. Azt, hogy egy adott napon hány gyermek születik, az épület bejáratában elhelyezett gólyák jelzik.