Fellegvár a salgótarjáni strandkézisek komplexuma, itt rendezik az országos döntőt

A hazai strandkézilabda legjelentősebb idei eseményét rendezik Salgótarjánban az előttünk álló hétvégén. Ahogy azt Rácz Viktor, a Salgótarjáni Strandépítők KC elnöke a 3100.hu-nak elmondta: az elmúlt húsz évben szinte mindig Balaton-parti városban rendezték meg a döntőt, így óriási megtiszteltetés, hogy idén a Tóstrandon található Kecskés József Strandarénára esett a főszervező Magyar Kézilabda Szövetség választása.

Tizenkét férfi és tizenkét női csapat fog megküzdeni a minél jobb helyezésekért az augusztus első hétvégéjén megrendezendő Nemzeti Strandkézilabda Bajnokság döntőjében. A Salgótarjáni Strandépítők KC férfi és női csapatai mellett ebben az esztendőben a balassagyarmati BSSE Beach Handball Team férfi csapata is kvalifikálta magát a legjobbak közé azzal, hogy bronzérmesek lettek a Magyar Kupában.

Így idén három felnőtt csapatnak is szurkolhatnak a kézilabdasport nógrádi szerelmesei, ráadásul ezért most nem is kell messzire utazni.

Rácz Viktor, a Salgótarjáni Strandépítők KC elnöke megkeresésünkre elmondta: pénteken egy utánpótlástornával hangolnak a hétvégi felnőtt országos döntőre. Már ott is lesz lehetőség helyi érdekeltekért szurkolni, a salgótarjáni lány és fiú csapatok neveztek a tornára. A pénteki utánpótlás verseny mérkőzései 10 órától kezdődnek.

Az országos döntő csoportmérkőzéseit szombaton és vasárnap délelőttől kezdődően rendezik, a középdöntőket pedig vasárnap dél magasságában. A helyosztó mérkőzések ezeket követően, vasárnap kora délután kezdődnek.

Óriási megtiszteltetés, hogy a klubunk által létesített és kezelt strandarénát választotta a Magyar Kézilabda Szövetség a döntő helyszínéül. Nagy öröm számunkra, hogy a sok befektetett munka ezzel is el lett ismerve. Csodálatos helyszínekkel vetekszik a Tóstrandi kézilabda komplexum, sőt most maga mögé is utasította a Balaton-parti városok sporttelepeit – emelte ki Rácz Viktor.

A sportprogramok ingyenesen látogathatók mindhárom napon. Pénteken és szombaton este zenés szórakoztató program is várja az érdeklődőket, ezek viszont belépőjegyes események. A hétvége teljes programja elérhető a Salgótarjáni Strandépítők KC Facebook oldalán.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: Salgótarjáni Strandépítők KC)