Salgótarján is részt vesz a próbanépszámlálásban

A népszámlálás próbafelvétel mintájában szereplő települések (Grafika: Központi Statisztikai Hivatal)

Mintegy 14 ezer címet érintő próbafelvételt készít a Központi Statisztikai hivatal a jövő évi népszámlálás előkészítésének érdekében.

A próbafelvétel augusztus 31. és október 7. között, az ország 72 településén egyszerre zajlik. A kérdőív első felében lakóhellyel, címekkel kapcsolatos kérdések szerepelnek, míg a második rész arra kíváncsi, hogy a megkérdezettek mit gondolnak a népszámlálásról és az adatbiztonságról, illetve milyen módon töltenék ki legszívesebben a kérdőívet.

A megyében négy település érintett: Salgótarjánban 115, Vizsláson 121, Somoskőújfalun 209, Nagyorosziban pedig 133 címet választottak ki.

Online kitöltésre szeptember 6-ig volt lehetőség, akik ezzel nem éltek, azokat az összeírók személyesen keresik fel október 7-ig. A részvétel önkéntes, azonban nagyon fontos, hogy a megkérdezettek aktívan részt vegyenek a felvételben, hiszen egy-egy kitöltő közel 350 háztartást képvisel.

A teljes lakosságot érintő népszámlálást jövő májusban és júniusban tartják. Ezt a KSH tízévente hajtja végre, és olyan fontos mutatók derülnek ki belőle, mint a népesedés, iskolázottság, foglalkoztatottság, így részletes területi bontásban tükrözi Magyarország aktuális társadalmi helyzetét.

 

Kiemelt kép: A népszámlálás próbafelvétel mintájában szereplő települések (Forrás: Központi Statisztikai Hivatal)