Pártfogó felügyelet alá került a fiatal, aki több társával egy salgótarjáni gyárban vandálkodott

Próbára bocsátották és pártfogó felügyelet alá helyezték azt a 16 éves fiút, aki társaival együtt egy salgótarjáni gyár raktárában tört-zúzott, ezzel közel két millió forintos kárt okozva – közölte Bóna Gyula megye főügyész a 3100.hu-val kedden délelőtt.

A vád szerint a fiú két fiatalkorú és három gyermekkorú társával mászott be még 2018 májusában egy salgótarjáni üveggyár területére. Ezután a készáruraktárba mentek, ahol rengeteg üvegpoharat, valamint egy rádiót és egy monitort is szándékosan összetörtek, két poroltó tartalmát szétfújták, ablaküvegeket törtek ki, majd több flakon citromsavat öntöztek szét a helyiségben.

A fiatalok ezzel majdnem 2 millió forintos kárt okoztak.

A három fiatalkorú gyanúsított ügyét közvetítői eljárásra utalta a Balassagyarmati Járási Ügyészség, lehetőséget adva a fiataloknak, hogy jóvátegyék cselekedetüket. Az eljárás során vállalták, hogy kártérítésként fejenként 600 ezer forintot fizetnek a sértettnek, 18 havi részletben, elismerve felelősségüket és kifejezve sajnálatukat is.

Egyikőjük azonban ezt nem teljesítette, így vele szemben vádat emeltek. A Salgótarjáni Járásbíróság végül egy év nyolc hónapra próbára bocsátotta a fiatalt, akit egyben pártfogó felügyelete alá is helyeztek. A tizennégy év alatti elkövetőket életkoruk miatt nem lehetett büntetőjogi felelősségre vonni.

 

Kiemelt archív fotó: A fiatalok rengeteg, különböző poharat megrongáltak (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)