Palóc határkeresztet állítottak a szlovák-magyar határon

Palóc határkeresztet állítottak kedden a szlovák-magyar határon Ipolytarnóc és a losonci járásban lévő szlovákiai Kalonda települések között; a palócok összetartozását jelképező kettős keresztet 68 településről, nagyrészt az Ipoly és a Dobroda völgyéből kapott faanyagból ácsolták.

Papp Sándor, a kezdeményező Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke az egykori határátkelőhelyen mintegy félezer ember részvételével tartott ünnepségen hangsúlyozta: a kereszttel a térség magyarságának az összetartozás erejét üzenik. Mint elmondta, a kalondai székhelyű társulás kérésére az utóbbi hónapokban régi épületekből, kerítésekből megmaradt faanyagot gyűjtöttek a palóc településekből a palóc határkereszt elkészítéséhez.

Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnöke, az esemény fővédnöke örömét fejezte ki, hogy nagyon sok település döntött úgy, összefog a palócságért, a magyarságért. “A határkereszt azt mutatja, honnan jövünk, és mi ad nekünk tartást, mert a palócságnak ereje van” – fogalmazott. Köszönetet mondott a polgári társulásnak is. Mint mondta, nélkülük nem lenne itt a kereszt, “a kereszt nélkül pedig mi, magyarok nem lennénk itt a Kárpát-medencében”.

Hiszünk abban, hogy nem vagyunk elveszett nemzet, nem vagyunk elveszett nép, hanem az Isten tenyerén megtartva leszünk még nem ezer, de sok ezer évig. Éljen a Felvidék, éljen a Kárpát-medencei magyarság, éljen a palócság – mondta az MKP elnöke.

Skuczi Nándor, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a közgyűlés tavaly augusztus 20-án keresztet állított Salgótarjánban a megyeháza előtt és hitvallását fejezte ki az ezeréves kereszténység mellett. “Együtt élnek itt jó palócok és tót atyafiak, ezért a kereszt fejezze ki összetartozásunkat, éljünk a határ bármelyik oldalán” – tette hozzá.

A nógrádi hitvallást Csúsz Péter, Besztercebánya megye elnöki megbízottja olvasta fel. A szöveg többek között tartalmazza: “Hazánk sorsa elválaszthatatlan Európáétól. Valljuk, hogy csak a keresztény Európának van jövője, és mi boldog jövőt szánunk utódainknak. Hisszük és valljuk, hogy a kereszt egyszerre fejezi ki megyénk, hazánk és Európa jövőjét”.

 

Forrás: MTI