Öt koronavírus-fertőzöttet azonosítottak be eddig Nógrád megyében

A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében keddtől az elhunytak adatait részletesebben közlik a koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató honlapon. Látható a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben. Az elhunytakról szóló adatközlés így informatívabb, mert kiolvasható belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb.

A koronavirus.gov.hu honlapon megjelentek szerint tehát összességében átláthatóbb, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről szerda reggeltől megyei adatokat is közölnek. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása.

Igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma megyénként, 2020. április 1-én (Forrás: koronavirus.gov.hu)
Igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma megyénként, 2020. április 1-én (Forrás: koronavirus.gov.hu)

A szerda reggeli adatok alapján a hazai igazolt új koronavírus-fertőzöttek közül öt eset érinti Nógrád megyét.

Balassagyarmat és Salgótarján városok polgármestereinek korábbi tájékoztatásai alapján az Ipoly-parti városban két személynél, a megyeszékhelyen egy személynél igazolták vissza eddig a koronavírus jelenlétét a vizsgálatok.

A szerda reggeli adatok szerint Magyarországon 525 igazolt új koronavírussal fertőzött beteg van, 20 ember elhunyt, 40 pedig már felgyógyult a betegségből, és 15 ezer 208 vizsgálat történt akkreditált laboratóriumban.