Ősszel indul újra a színházi élet Salgótarjánban

Albert Péter Alfieri szerepében, a darab próbáján (Fotó: MTI/Komka Péter)

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben induló új évadban mutatja majd be a pandémiás időszakban elkészült premierjeit, illetve a bérletsorozatokban korábban meghirdetett, de még le nem játszott előadásait – közölte a teátrum a 3100.hu-val kedden délelőtt.

Tájékoztatásában a Zenthe Ferenc Színház üdvözli, hogy a kormányrendelet lehetővé teszi a magyarországi színházaknak a szinte korlátozás nélküli, csupán a védettségi igazolvány ellenében történő látogatását. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy az újranyitást egy “valóban mindenki számára örömteli esemény” formájában látják lehetségesnek, így a színház vezetése a legkörültekintőbben készíti elő újbóli működését, felelősséggel tartozva a nézőkért, a színészekért és a munkavállalókért is.

Salgótarjánban az színházi évadok hagyományosan május végéig tartanak, így a Zenthe Ferenc Színház tavasszal már biztosan nem folytatja a tavaly novemberben félbeszakadt évadát. A bérleteseket és az előadásokra szólójeggyel rendelkezőket nem éri kár, az elmaradt előadásokat a 2021/2022-es évadban, azaz ősztől megtekinthetik majd az érdeklődők.

Simon Lajos, a teátrum igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: döntésüket az is befolyásolta, hogy nem szerették volna hátrányos helyzetbe hozni a védettséggel még nem rendelkező bérleteseket és szólójegyeseket. Reméli, az őszi évad indításakor már mindenki korlátlanul élvezheti a színház nyújtotta élményt.

A Zenthe Ferenc Színház a 2020 novemberében félbeszakadt évadot változatlan tartalommal átviszi a szeptemberben kezdődő új évadra: a Székfoglaló Premier Bérlet, a Zenthe Ferenc-bérlet, a Tolnay Klári-bérlet, a Vertich József-bérlet és a Visszataps Bérlet eddig le nem játszott előadásait a 2021/2022-es évadban mutatja be. A bérletek és a megváltott jegyek az új időpontokra érvényesek lesznek, ezek tulajdonosainak nincs teendőjük. Az eddig kiadott, de még fel nem használt valamennyi típusú Szabadbérlet 2022. május 31-ig lesz beváltható.

Természetesen lehetőség lesz a még le nem játszott előadásokra új bérletet, vagy új szólójegyet is vásárolni, azaz akik most szeretnének színházlátogatóvá válni, azokat is szeretettel várják majd az új évadban. A színház a bérleteseit napokon belül értesíti az őszi folytatásról – közölte a Zenthe Ferenc Színház.

 

Kiemelt archív fotó: Albert Péter Alfieri szerepében, Arthur Miller Pillantás a hídról című színművének próbáján (Fotó: MTI/Komka Péter)