Őrizetbe vették a férfit, aki négy gépjárművet tört fel Salgótarjánban

A salgótarjáni rendőrök elfogták a 40 éves férfit, aki az eddigi adatok alapján összesen négy gépjárművet rongált meg a városban, és több százezer forint kárt okozott a járművek tulajdonosainak. A hatóság vizsgálja azt is, hogy a férfi összefüggésbe hozható-e további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével.

A rendőrségre vasárnap délután érkezett bejelentés arról, hogy egy salgótarjáni parkolóban – még az előző este – valaki feltört egy személygépkocsit. A salgótarjáni rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül sikeresen beazonosították a gyanúsítottat, egy 40 éves salgótarjáni férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfit azzal gyanúsítják, hogy a személyautó ablakát betörte, majd az abban hagyott övtáskából nagy összegű készpénzt és valutát lopott el.

A férfit azonban más hasonló bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják. Úgy tűnik ő tört fel további három járművet is októberben a megyeszékhelyen. Egy személygépkocsi ablakát kitörte, egy autóbusz ablakát pedig két alkalommal is benyomta és a járműveket átkutatta. A buszban nem talált eltulajdonítható értéket, a személygépkocsiban azonban egy mobiltelefont és egy táskát lopott el a benne lévő készpénzzel és a feljelentő okmányaival együtt.

A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására is.

 

(Fotók: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)