Online vetélkedővel segítették a nyolcadikosok pályaválasztását

3100.hu Fotó: Online vetélkedővel segítették a nyolcadikosok pályaválasztását, karancsaljai nyolcadikosok nyerték a több hónapos kvízt

Több mint száz nyolcadikos diák vett részt a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum “Szakember leszek” című, háromfordulós, online pályaorientációs vetélkedősorozatán. Az ünnepélyes eredményhirdetést kreatív műhelyfoglalkozással és a tanulók rajzaiból készült kiállítás megnyitójával egybekötve tartották kedden, a szakképzési centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében.

A versenyre ötfős csapatok jelentkezését várták, végül a megye 17 iskolájából 23 csapat, azaz 115 fő nevezett – mondta el portálunknak a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum szakképzési referense. Tőzsérné Fenyvesi Tímea kifejtette, mivel a járványhelyzet miatt elmaradtak az ilyenkor szokásos nyílt napok, szerették volna betölteni ezt az űrt. Ezért a nyolcadikosokhoz játékos feladatokkal, kvíz kérdésekkel próbáltak szólni. A feladatok megoldásához többek között az iskolák bemutatkozó kisfilmjeit kellett megnézniük, valamint a pályaválasztásról szóló füzetekből, valamint az intézmények honlapjairól is tájékozódniuk kellett.

A szakképzési referens szerint az intézményeikben történt fejlesztések mind vonzóvá teszik az egyes szakközépiskolákat és technikumokat – ezek közé tartozik a Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Digitális Közösségi Alkotóműhelyének létrehozása, a városközponti kollégiumban egy közösségi tér kialakítása, továbbá minden iskola egy 20 számítógéppel rendelkező számítástechnikai termet kapott. Mindemellett természetesen motiválja a diákokat a nemrégiben kialakított ösztöndíj program is.

Csarnainé Gordos Hilda, a Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézményének nyolcadikos osztályfőnöke szerint a gyermekek pályaválasztását a családi hagyományok mellett az is meghatározza, hogy a jövőben szeretnének-e főiskolára vagy egyetemre menni. A karancsaljai iskola pedagógusa a 3100.hu-nak elmondta, az ő osztályában a legtöbben már most tudják, hogy nem akarják elhagyni a megyét, ők pedig leginkább a szakképzést választják.

A koronavírus-járvány véleménye szerint is megnehezítette a pályaválasztást, hiszen a diákok már a hetedik év végén várták a szokásos őszi nyílt napokat. Mivel ezek idén elmaradtak, nagyon örültek a versenynek, nem volt kérdés, hogy részt vesznek rajta. A karancsaljai nyolcadikosok két csapattal, tíz fővel vettek részt a megmérettetésen, ők mindannyian valamilyen szakképzés iránt érdeklődnek. Csarnainé Gordos Hilda kiemelte: volt olyan diák, aki a verseny hatására, az utolsó pillanatban egy gimnázium helyett az egyik helyi technikumot jelölte meg első helyen.

Az eredményhirdetésen a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum kancellárja megköszönte a diákok érdeklődését. Gembiczki Ferenc elmondta: a verseny is azt mutatja, hogy kiemelt figyelemmel kísérték az intézmények tevékenységeit. A kiállítást hivatalosan Baranyi Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy nagyon szép munkák érkeztek a vetélkedőre. Kifejtette továbbá: bízik benne, hogy a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben eltöltött nap is hozzájárul ahhoz, hogy még inkább megismerjék az egyes szakmákat, illetve reméli, hogy minél több diákkal találkoznak majd szeptemberben.

A verseny harmadik helyezettje a Magyargéci Gárdonyi Géza Általános Iskola csapata lett, míg a képzeletbeli dobogó második és első fokát a Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézményének egy-egy csapata foglalhatta el. A győztes csapat tagjainak átadott ajándékcsomag többek között egy-egy okosórát rejtett.

 

3100.hu kiemelt fotó: Online vetélkedővel segítették a nyolcadikosok pályaválasztását, karancsaljai nyolcadikosok nyerték a több hónapos kvízt