Kisfilm készült Nógrád megye műemlékeiről

Kisfilm készült Nógrád megye műemlékeiről a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. A közel 18 perces videóban olyan ikonikus helyszínek és épületek jelennek meg, mint Drégely vára, a hollókői ófalu és vár, a salgótarjáni Kisboldogasszony templom, az egyházasdengelegi templom, a szécsényi Benczúr-kúria, valamint a balassagyarmati Huszár villa.

A filmben Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatala kormánymegbízottja, valamint Seres Róbert, a Nógrád Megyei Kormányhivatal állami főépítésze beszélnek a Nógrád megyei műemlékekről, valamint osztják meg személyes gondolataikat. Seres Róbert elmondta, Nógrád megyében 380 védett műemléki érték található, melyből 310 műemlék és 70 nyilvántartott műemléki érték. Ezek mintegy harmada egyházi tulajdonban lévő szakrális épület, jellemzően templomok és kápolnák.

A megye egyetlen műemlék jelentőségű területe Hollókő, mely egyben Magyarország egyetlen olyan faluja, ami szerepel az UNESCO világörökség listáján.

A megyében található 27 kastély és 30 kúria, kilenc várrom, valamint 70 népi építészetet képviselő lakóház, továbbá kőhidak, keresztek, és szentháromság szobrok a műemlékek között.

Műemlékek Magyarországon – Nógrád megye

Kulturális Örökség Napjai – http://oroksegnapok.gov.hu/ A Miniszterelnökség koordinálásával zajló Kulturális Örökség Napjai programsorozat különlegességét az…

 

Nógrád megyében is több szintje van a műemléki vagy értékes épületek védelmének. A filmben szerepel helyszín, mely a Modern Városok Programban újul(t) meg (Salgótarján, Kisboldogasszony templom), olyan, amely pályázati támogatásból újul meg és bővül (hollókői vár), és olyanok is, amelyeket a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével renoválnak (Forgách-kastély és Benczúr-kúria). A Huszár-villa pedig arra példa, mikor a helyi közösség számára fontos egy épület, így széles összefogással újították fel és töltötték meg funkcióval.

Ha nem is több száz éves műemlékekről van szó, de a Nógrád Megyei Kormányhivatal is több esetben olyan, helyben ikonikus épületekben működik, mely fontos az adott közösségek számára. Ezek az ingatlanok annak idején más funkcióval bírtak, de az államigazgatás számára is megfelelőek, egyben a jó karbantartásuk is meg tud valósulni.

 

3100.hu Fotó: A salgótarjáni Kiosboldogasszony templom felújított belső tere