Nem élhetek muzsikaszó nélkül – Három príma a színpadon

Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)

A magyar kultúra napján, 2020. január 22-én, szerdán este mutatja be új előadását a Zenthe Ferenc Színház, ez lesz sorrendben az ötödik évadbeli premier. A Mikó István által rendezett Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darab különlegessége, hogy egyszerre lép színpadra három megyei Príma-díjat elnyert előadó: a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar és a Zenthe Ferenc Színház. A Nógrád Táncegyüttes 2013-ban, a Dűvő zenekar 2017-ben, míg a Zenthe Ferenc Színház 2018-ban nyerte el a rangos elismerést, a mostani pedig az első alkalom lesz, hogy immáron három Príma áll ugyanabban a produkcióban a színpadon.

Gyakorlatilag egy hét történéseit öleli fel a darab; a főszereplő, Balázs neve napján indul, aki napokig tartó mulatozással ünnepel, aminek a felesége, Pólika nem örül – ismertette Mikó István.

Ebből szakad ki a konfliktus, amibe ráadásként még beledolgoznak az asszonyka a gyám nénikéi, elsősorban Zsani néni és az ő két testvére, valamint Lajos bácsi – akit én játszok. Igazából megoldás nincsen, mert folyamatosan próbálunk egymáshoz illeszkedni, alkalmazkodni, szeretni egymást, de amikor úgy nagyon kordában akarják tartani az embert, azért az mindig kicsikét fájó a férfinak. Hogy ne legyünk mi férfiak nyugodtak mindig a nőnek van igaza. Mindenféle ilyen kapcsolatban a nők azért pontosan tudják, hogy kell helyrerakni a dolgokat – tette hozzá a rendező.

Rácz János (Balázs szerepében), Házi Anita (Pólika), Jókai Ági (Biri) és Vándor Éva (Zsani néni) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)
Rácz János (Balázs szerepében), Házi Anita (Pólika), Jókai Ági (Biri) és Vándor Éva (Zsani néni) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)

Rácz János a premiert megelőzően azt mondta: a móriczi dzsentri világából jól ismert víg, mulatós birtokos figurát, Balázst megformálni kihívást jelent számára, legfőképpen azért, mert ehhez nem sokat tudott meríteni saját személyiségéből. A Pólikát alakító Házi Anita szerint szerepe egyszerre nagyon hálás és iszonyúan nehéz. Benne van az asszonyi sors, a házasságon belüli kavalkád, az érzések, ahogy egy asszony, egy nő viselkedik.

“Ráadásul az ura, Balázs szeret mulatozni – amivel önmagában nincs is baj –, de mi van akkor, ha a vigasság már túlmegy azon a határon, amit az asszony már nem tud vagy akar tolerálni? Mit tehet, mit tesz ilyenkor? – mondta a karakter vívódásáról a színésznő.

A 2020-as esztendőt a száz évvel ezelőtt született Zenthe Ferenc emlékének szenteli a nevét viselő színház. Ennek részeként – a hozzájuk csatlakozó partnerekkel – többek között drámapályázatot hirdetnek, emlék- és vándorkiállítást szerveznek, beszélgetős esteket tartanak majd, de ősszel láthatóak lesznek a nagy Zenthe klasszikusok is a moziban. A Zenthe 100 Emlékév keretein belül a szerdai esti premiert követő állófogadáson lesz megkóstolható elsőként az a tortaszelet, melyet az Ország tortája versenyben 2015-ben és 2016-ban is győztes salgótarjáni G&D Cukrászat alkotott meg. Mint azt korábban Szó Katalin, a cukrászat vezetője kiemelte: céljuk, hogy a test mellett a lelket is táplálják, ennek jegyében vállalkoztak a Zenthe tortaszelet megalkotására.

Az előadást a szerdai premier után január 23-án és 24-én este is megtekintheti a közönség Salgótarjánban, majd országjáró turnén vesz részt vele a Zenthe Ferenc Színház. Látható lesz a darab Mátészalkán, Vácott és a fővárosban is.

 

Kiemelt fotó: Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)