Nehéz körülmények között vívták a széncsatát a nógrádi bányászok

Salgótarján országosan is jelentős bánya- és ipartörténeti múltja mára a városi identitástudat szerves részévé vált – mondta Fekete Zsolt kedden, az 1946. évi széncsata 76. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségen, melyet a Nógrád Megyei Kormányhivatal falán elhelyezett emléktáblánál tartottak.

Ahogy azt a megemlékezésen is felidézték, az akkori politikai pártok a második világháború után, az ipari termelés beindításáért széncsatára szólították fel a magyar bányászokat. A széncsata során a nógrádi szénmedencében a napi 352 vagonos kitermelést az embertelen körülmények, az élelmiszerhiány és a méltatlan bérek ellenére is sikerült 575 vagonra emelni, ezzel pedig a mintegy 12 ezer nógrádi bányász országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Salgótarján polgármestere emlékező beszédében kifejtette: a város felemelkedését és gyarapodását a szénbányászat alapozta meg, hiszen ennek hatására indult el a térség iparosodása, illetve épültek fel a nehézipari üzemek és az üveggyárak.

A bányászat lett Nógrád megye fejlődésének motorja, és összefonódott az ipari, a technikai és a társadalmi haladással egyaránt – fogalmazott Fekete Zsolt.

A megyeszékhely első embere beszédében arról is szólt, hogy nemrégiben, Salgótarján várossá nyilvánításának századik évfordulója alkalmából Pro Urbe díjjal ismerték el Nógrád megye és Salgótarján bányászmúltjának megismertetésért, hagyományainak ápolásáért végzett, magas színvonalú munkájáért a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottságát.

A Baglyasalja Barátainak Köre, mely szintén nagy hangsúlyt fektet a bányászhagyományok megőrzésére, „Salgótarján Civil Társadalmáért” díjban részesült – emlékeztetett Fekete Zsolt. A polgármester az évforduló alkalmából rajtuk kívül minden helyi bányász érdekvédelmi és ágazati szervezetnek, egyesületnek nagyrabecsülését és köszönetét fejezte ki.

Élelmiszerhiány és rühjárvány is kínozta a bányászokat

Ahogy Szvircsek Ferenc az 1946-os széncsatáról szóló tanulmányában felidézte, a bányászok ellátása körül jogos panaszok merültek fel, többek között Salgótarján környékén is. A bányászok 1946 januárjában egyáltalán nem kaptak lisztet – ekkor már Nógrádi Sándor államtitkár is úgy vélte, hogy nem csak a termelés eshet vissza, de sztrájkhangulat is kialakulhat.

Bán Antal iparügyi miniszter január 8-án a kisterenyei bányamunkások élelmezésének biztosítása érdekében már 8-10 vagon szén élelmiszerre való becserélését szorgalmazta Nógrádi Sándornál. A bányászok a kért szénmennyiséget végül a következő vasárnap, illetve pótműszakban termelték ki.

A helyzetről maga Nógrádi Sándor is írt a Népszava – akkor Szabad Nép – 1946. március elsejei számában, ahol felhívta a figyelmet a bányászok méltatlan életkörülményeire:

Hogy a széncsatát győzedelmesen megvívjuk, van egy feltétele, amelynek megteremtése a kormány és a magyar demokratikus társadalom feladata. Ez: a bányászok élelmezésének a gyors és jelentékeny mérvű megjavítása, szappannal, bakanccsal és más ruházati cikkekkel való sürgős ellátása.

Nógrádi ismertetése szerint a bányászcsaládok háztartásából teljesen hiányzott a cukor és a szappan, a tejről és más fontos, a mindennapokhoz szükséges termékekről már nem is beszélve. Az államtitkár azt szorgalmazta, hogy emeljék meg a zsír- és lisztadagot, a bányászoknak pedig biztosítsák a cukrot is.

Szvircsek Ferenc ismertetése szerint bár a folyamatos politikai lelkesítés és a bányászok emberfeletti munkája révén a termelés emelkedett, ám a fáradtság miatt olykor több napra is leállt a munka egy-egy bányában. Mindennek ellenére a nógrádi bányászoknak sikerült jóval 500 vagon fölé emelni a termelést, ezzel pedig “megnyerték” a széncsatát.