Letáncolta a Muzsla a világot Zakopaneban

51. alkalommal rendezték meg múlt hét vasárnapig bezárólag a Hegyi Népek Népművészeti Fesztiválját a lengyelországi Zakopaneban, a fesztivált a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes nyerte. Az együttes a fődíjat és a média nagydíját is bezsebelhette a nagy hagyományokkal bíró folklór eseményen.

Az idén óriási sikert elérő pásztói Muzsla Néptáncegyüttes korábban kétszer vett részt a meghívásos rendszerű fesztiválon. Az 1990-es években, első ott jártukkor bronz fokozatot nyertek, 2005-ben pedig első díjat. Az idei megmérettetésen tizenhárom együttes vett részt, lefedve az egész világot Amerikától Nepálig. A pásztóiak fél órás előadásukban erdélyi, rábaközi és rimóci táncokat vittek színpadra. Ágoston László, az együttest 1987 óta irányító művészeti vezető megkeresésünkre elmondta: nagyon sok munka van a siker mögött.

Számunkra nincs szünet nyáron. Júniusban Litvániában jártunk egy versenyen, ahol második díjat nyertünk, majd következtek a nyári fellépések, köztük egy két órás előadás Balassagyarmaton. A Hegyi Népek Népművészeti Fesztiválján bemutatott programot egy hetes nyári táborban tökéletesítettük – mondta el Ágoston László, és hozzátette: Zakopaneban két újabb nívós fesztiválra kapott meghívást az együttes.

Az invitálások egy lengyelországi turnéra és a világ egyik legszínvonalasabb fesztiváljára, Franciaországba szólnak. Leginkább az anyagiakon múlik majd az ezeken való részvételük, mindenesetre a felkérés nagyon megtisztelő – tette hozzá Ágoston László.

A Muzsla Néptáncegyüttes az utánpótláscsoportokkal együtt mintegy 120 fővel működik Pásztón. Az utánpótlás felhozatalát elsődleges feladatuknak tekintik, hiszen enélkül nem lenne biztosított a folytatás – hangsúlyozta Ágoston László művészeti vezető. Kiemelte azt is, hogy óriási segítség csapatuk számára, hogy az idei évtől a művelődési házban egy nekik kialakított táncteremben próbálhatnak és a működésükhöz szükséges egyéb helyiségek – például öltöző, raktár – is biztosított lett. Mint mondta, a városi önkormányzattól jelenleg korábban nem tapasztalt mértékű anyagi támogatásban részesülnek, amiért nagyon hálásak a képviselő-testületnek.

A Magas-Tátra északi lábánál fekvő Zakopane városának tradicionális fesztiválja nemcsak a versenyről szól, hanem a népi kultúra és szokáskultúra ápolásáról, átadásáról is. Az esemény helyszíne a híres karácsonyi vásárnak is helyt adó terület, ahol zene, tánc és ének határozza meg a színpadi programokat, egy héten át. A magyarok minden évben képviseltetik magukat az eseményen, az elmúlt években sokszor nógrádi táncegyüttesek is ott voltak a lengyel város színpadán. Salgótarjánból például a Kodály Zoltán Táncegyüttes járt itt korábban többször is, 2009-ben arany minősítést hoztak el az eseményről.

Nemcsak ők, hanem vezetőjük, Braun Miklós kapcsán is volt és van salgótarjáni érintettség a nemzetközi folklórfesztiválon, a szakember ugyanis mintegy 20 éve tagja a program nemzetközi zsűrijének. A fesztivál szakmai színvonalának emeléséért, hírnevének öregbítéséért Braun Miklós tavaly vehetett át elismerést Piotr Gliński lengyel miniszterelnök-helyettestől, kulturális és örökségvédelmi minisztertől.