Megnyílt a salgótarjáni Városi Jegyiroda

A korábbitól csak pár lépésnyire, mégis új helyen várja ezentúl a városi rendezvényekre belépőt vásárolni szándékozókat a jegyértékesítő hely. A Fő téri művelődési ház és színházépület utcafrontján nyílt meg a Városi Jegyiroda, amely hosszabb nyitvatartással várja a vásárlókat, sőt, az általuk használt rendszer az otthoni, online jegyvásárlást is lehetővé teszi.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház, illetve Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója nyitott be – jelképesen – elsőként a Városi Jegyirodába, amely a két cég rendezvényeire kínálja a belépőjegyeket. A kialakításnál már figyelembe vették azt, hogy a színház és a közművelődési rész külön cégben működtetésekor is ki tudják szolgálni mindként vásárlói kört. Az iroda kialakításakor figyelembe vették a környezetvédelmet is, hiszen papírplakátok helyett már elektronikusan jelennek meg az előadások ajánlói, akár mozgóképes formában is.

A nyitvatartási idő is változott, heti 14 órával hosszabb lett. Hétköznapokon 10 és 18 óra között, szombaton 9 és 13 óra között várják a jegyvásárlókat. De nem kell feltétlenül a jegyirodáig elfáradni a vásárláshoz, hiszen a zentheszinhaz.jegy.hu oldalon számítógépről, telefonról, vagy tabletről is pár mozdulattal belépőhöz lehet jutni.

 

(Fotók: Zenthe Ferenc Színház)