Megkapta a rendkívüli támogatást Somoskőújfalu önkormányzata, marad a megszokott buszmenetrend

Január elseje után is marad a megszokott buszközlekedés és menetrend Somoskőújfalun keresztül, miután csütörtökön megérkezett a település önkormányzatához az illetékes minisztériumtól egy rendkívüli támogatást rögzítő okirat. A község 15 millió forintot kap, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy továbbra is fizetni tudják a helyi járati buszok közlekedésére vonatkozó szerződés szerinti kötelezettségeiket Salgótarján felé.

Tóth László, Somoskőújfalu polgármestere a 3100.hu megkeresésére hozzátette: a 15 millió forintos rendkívüli támogatás segítségével már ki tudják fizetni 21 millió forintos, fennálló kötelezettségüket. Mivel településük összesen 24 millió forintnyi helyi adóbevétellel bír, enélkül nem tudták volna tovább finanszírozni a buszközlekedés rájuk eső részét – emelte ki, hozzátéve, hogy köszönettel tartozik a térséghez kötődő két országgyűlési képviselőnek – Dr. Becsó Károlynak és Becsó Zsoltnak – a rendkívüli támogatással kapcsolatos közbenjárásukért.

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk: Salgótarján közgyűlése múlt csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy ha Somoskőújfalu önkormányzata december 27-ig nem nyilatkozik arról, hogy kéri a buszközlekedést a folytatásban is, a Salgóbányára és Somoskőre közlekedő buszok nem fognak megállni a településen, az országhatár viszonylatában közlekedő járatok pedig megszűnnek.

Somoskőújfalu első embere a rendkívüli költségvetési támogatást rögzítő okirat csütörtöki beérkezését követően haladéktalanul jelezte a buszközlekedés fenntartására vonatkozó igényt Salgótarján önkormányzata felé. Így biztossá vált, hogy 2019. január 1. után is a jelenleg megszokottak szerint közlekednek majd helyi járati autóbuszok Somoskőújfalun keresztül. A mostanra egyértelműen feszültséget okozó helyzet ezzel azonban végérvényesen nem, “csak” egy újabb esztendőre oldódott meg.