Még mindig a nógrádi boltosok keresik a legkevesebbet

A bolti eladók átlagbérét tekintve Budapest az áll élen, Nógrád az utolsó helyen, Szabolcs-Szatmár-Bereg pedig az egyetlen megye, ahol többet keresnek a bolti eladók a megyei átlagnál. A boltos bérek között valamelyest csökkent a különbség az utóbbi hónapokban, ez jelenleg 80 ezer forint a két “végpont”, Budapest és Nógrád megye között. A további sereghajtók közül Hajdú-Biharban 3, Tolnában 4, Bács-Kiskunban 8 ezer forinttal keresnek többet a boltosok, mint Nógrád megyében.

A blokkk.com körképe szerint tavaly összességében csökkent a boltosok bérhátránya, havi bruttó 200 ezer forint alatt már nincs megyei teljes állású boltos átlagfizetés, legalábbis a minimum ötfős vállalkozásokat tekintve.

A novemberi adatokra alapozott elemzésük szerint a bolti eladók havi bruttó átlagkeresete Nógrád megyében 206 ezer 300 forint, ami szűk 15 ezer forinttal marad el a megyei átlagfizetéstől. Amellett, hogy a megyék között a nógrádi a legalacsonyabb boltos átlagkereset, csak két terület van (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék), ahol ettől kisebb a különbség a minden helyi munkavállaló bérét figyelembe vevő megyei átlagfizetéshez képest.

Az emelkedés átlagban egyaránt bő 10 százalékos volt a tavalyi évben, ez viszont a bolti eladók megyei összevetésében az egyik legalacsonyabb. Ettől kisebb mértékben csak Tolna, Zala és Somogy megyében emelkedtek a szegmens dolgozóinak fizetései.

A portál értékelése szerint a boltosok egyik legnagyobb munkaerőpiaci gondja az eladók boltról-boltra vándorlása. Ezt a folyamatot erősíti, generálja az is, hogy mindössze négy boltcsoport fizet jobban a fizikai dolgozók nemzetgazdasági szinten mért átlagánál, további kettő a pedig boltos átlagnál kínál jobb alternatívát. A szegmensen belül a bútorboltokban, az illatszerboltokban, az autószalonokban és a vegyes iparcikk kiskereskedelemben dolgozók keresnek a legtöbbet, míg a rangsor túlsó végén a zöldségesekben, a pékárú, továbbá a húsárú boltokban, valamint a piaci ruhásoknál dolgozók találhatóak az országos átlagfizetés alapján.

A témához kapcsolódóan írtuk nemrégiben, hogy Nógrád megyében alig több mint kétezer forint az egy lakosra jutó napi kiskereskedelmi forgalom, ugyanakkor a 2019-es háromnegyedéves adatok markáns emelkedést mutatnak.

 

blokkk.com nyomán / Kiemelt fotónk illusztráció! (Archív fotó: MTI/Kollányi Péter)