Még idén nyáron megjelenhetnek a 41 milliárd forintos megyei pályázati keret első felhívásai

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Rákossy Balázs európai uniós forrásokért felelős államtitkár

Rákossy Balázs európai uniós forrásokért felelős államtitkár kedden szakmai egyeztetést folytatott Skuczi Nándorral, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökével a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsán a helyi gazdaságfejlesztési tervekről – tájékoztatta honlapunkat a Nemzetgazdasági Minisztérium Sajtó és Kommunikációs Titkársága.

Az államtitkár az egyeztetésen elmondta: a Magyar Kormány a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát egy erős gazdaságélénkítő fejlesztési program megvalósítása mellett, így az ebben az időszakban rendelkezésre álló 12.000 milliárd forintos európai uniós fejlesztési források 60 százaléka a gazdaság élénkítését, a foglalkoztatás növelését, a hazai ipar fejlesztését és a kis- és középvállalkozások támogatását célozza. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) összehangolt módon biztosít forrásokat a megyék és megyei jogú városok további fejlesztéséhez, hozzájárulva saját erőforrásaik kibontakoztatásához.

A TOP a helyi gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási akciók támogatásán, a települési környezet és közszolgáltatások javításán és a fenntartható közlekedési és energiahatékonysági fejlesztéseken keresztül támogatja a fentartható fejlődést. Rákossy Balázs emlékeztetett: az új uniós ciklusban 1171 milliárdos kerettel rendelkező Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kiterjed a Közép-magyarországi régión kívüli összes megyére és megyei jogú városra. A TOP a vállalkozások és a lakosság számára vonzó környezet kialakítását támogatja, alapfelfogása szerint kiemelten fontos a területi kohézió erősítése. A program az eltérő területi igényeket figyelembe véve a térségek belső erősforrásaira építő fejlesztéseket támogatja, és segíti a helyi foglalkoztatási képesség javítását.

A területi operatív programot az Európai Bizottság elfogadta februárban, a programok végrehajtásának első lépése, hogy a megyék és a megyei jogú városok megalkotják és véglegesítik az Integrált Területi Programjukat (ITP), amelyet május 11-éig benyújtanak a kormány elé. Az ITP a helyben megvalósítandó területfejlesztési feladatokat tartalmazza, egy olyan “programlista”, amely az összehangolt területi fejlesztések végrehajtásának alapja a 2014-2020 programozási időszakban. Rákossy Balázs fontosnak tartja, hogy személyes szakmai egyeztetés keretében is támogatást nyújtson a sikeres program összeállításához. A Nógrád Megyei Közgyűlés elnökével, Skuczi Nándorral folytatott egyeztetéseken közösen térképezték fel a helyi problémákra vonatkozó megoldásokat, szükséges lépéseket, amelyek egy sikeres Integrált Területi Program benyújtását eredményezik.

Az ITP kormány általi elfogadása után a TOP első felhívásai a 2015 nyarán jelenhetnek meg. Rákossy Balázs az egyeztetésen ismertette: Nógrád megye 41,13 milliárd forintos keretre tervezheti helyi gazdaság- és területfejlesztési terveit az új uniós időszakban.

Kiemelt fotó: Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Rákossy Balázs európai uniós forrásokért felelős államtitkár