Medvét fotóztak Somoskőújfalu határában

Mint azt a helyszínen megtudtuk: vasúti munkálatokat végzők pillantottak meg és fényképeztek le egy barna medvét a délelőtti órákban Somoskőújfaluban, nem messze az országhatártól.

Az interneten futótűzként terjedő fotót látva felkerekedtünk és megkerestük a pontos helyszínt. A medvét Somoskőújfalu északi határában fotózták le, az országhatártól mintegy száz méterre, a Fülek felé vezető sínek mentén. A legközelebbi ház lakói kérdésünkre elmondták, hogy az ott található vasúti átjáró karbantartását, tisztítását végző munkások jelezték nekik mit láttak, de mire ők odaértek, az állat már visszasétált az erdőbe.

Az interneten terjedő fotó az állatról
Az interneten terjedő fotó az állatról

A helyszínre ekkor érkezett meg Bakó Csaba, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vadászati szakügyintézője, akivel közösen kezdtük keresni az állat nyomait. A szakember gyorsan rá is akadt a sűrű aljnövényzettel borított erdőbe vezető, többnyire jól kivehető nyomokra, melyeket legalább ötven méteren keresztül teljes bizonyossággal lehetett követni a meredek domboldalban.

Bakó Csaba a helyszínen kérdésünkre elmondta: az állat véleménye szerint legalább két éves és – hasonlóan a legtöbb korábbi, térségi medve-észleléshez – talán az sem véletlen, hogy ebben az időszakban bukkant fel. Ezekre a hetekre-hónapokra esik ugyanis a medvék párzási időszaka, mely alatt az állatok a szokottnál is nagyobb területet járnak be, így természetesen nagyobb eséllyel kerülhetnek emberi szem elé is – ismertette a szakember.

A medvék térségi jelenléte több éve ismert. Láttak már példányokat futók, többször is feljegyeztek már nyomokat a természetvédelmi őrök, vadetetőhöz elhelyezett webkamera is megörökített már egy példányt, de emlékezhetünk rá, hogy egy példányt vadászok lőttek ki Salgótarján mellett.

Lantos István, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere korábban a 3100.hu-nak azt mondta: medve jelenlétére bármelyik pillanatban számítani lehet Nógrád megyében, illetve a Börzsönytől egészen a Tarna-vidékig, csatlakozva a szlovákiai határvidékhez.

A medve egy nagy területigényű állat, egy éjszaka alatt hatalmas területeket képes bejárni. Ha szombaton valaki lát egy medvét a Medves-fennsíkon, ez nem jelenti azt, hogy vasárnapra az állat már nem a Mátrában, a Bükkben, a Tarna-vidékén, vagy akár a határon túli Cseres-hegységben tartózkodik – tette hozzá Lantos István.

 

Kiemelt fotó: A Somoskőújfaluban lefotózott medve lábnyoma a sínek menti erdőben (Fotó: Komka Péter)