“Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk!” – 64 éve dördült el a salgótarjáni sortűz

Résztvevők koszorúznak az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz 59. évfordulóján tartott megemlékezésen a salgótarjáni December 8. emlékparkban 2015. december 8-án (MTI Fotó: Komka Péter)

64 évvel ezelőtt több ezren tüntettek két letartóztatott forradalmár kiszabadításáért a salgótarjáni Vásártér környékén. Az események tragikus véget értek, hiszen a hirtelen kitört sortűz sokakat megsebesített és legalább 46 halálos áldozatot is követelt. December nyolcadikát 1991-ben nyilvánították városi gyásznappá, azóta minden évben megemlékezik róla Salgótarján. A járványhelyzet miatt a szokásos rendezvények idén elmaradnak, így most dr. Fodor Miklós történész, muzeológus, a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettesének segítségével idézzük fel az akkori eseményeket.

A tüntetés apropója két munkástanácsi tag letartóztatása volt, a tömeg az ő szabadon engedésüket követelte. Dr. Fodor Miklós kifejtette: valójában a két rab közül csupán az egyik, Gál Lajos volt munkástanácsi tag, a másik Viczián Tibor volt – akit korábban már elítéltek politikai okokból – igazából nem vett részt a forradalomban. A tévedés onnan eredhet, hogy valóban le akartak tartóztatni egy másik munkástanácsi tagot, Kelemen Károlyt, neki azonban sikerült elrejtőznie.

Gál Lajost és Viczián Tibort a megyei rendőrkapitányság épületébe vitték, így a tömeg itt, a Rákóczi úton gyülekezett. A szűkebb értelemben vett Vásártér ekkor még építkezési terület volt, itt közlekedett a bányai iparvasút is. Bár a mostani December 8. téren is találtak sebesülteket és halottakat, a tömeg a rendőrkapitányság előtt volt igazán sűrű.

A tüntetés viszonylag békés volt, tettlegességre nem került sor, hangoztattak azonban különböző, rendszerellenes jelszavakat, és természetesen a letartóztatottak szabadon bocsájtását követelték.

Az, hogy végül mi is váltotta ki a sortüzet, a mai napig nem világos. A kapitányság épületét szovjet alakulatok védték, az épületben pedig ott volt a parancsnokuk is, továbbá Jakab Sándor, az MSZMP intézőbizottságának első nógrádi embere, valamint Ladvánszky Károly rendőr altábornagy és Házi Sándor honvéd vezérőrnagy is. A szovjet alakulatok mellett jelen voltak a karhatalmisták is, közülük 80-100 fő látta el a megyei tanács épületének védelmét.

Történelmi emlékhely lett a December 8. tér

Az erről szóló döntés a Magyar Közlönyben jelent meg.

Abban általános egyetértés van, hogy az első lövés a karhatalmistáktól érkezett, a későbbi történések viszont nagyon homályosak. Egyes források szerint Ferencz István eldobott egy hanggránátot, hogy megakadályozza a további vérontást, az akkor az épületben tartózkodó tisztviselő, Páles Lajos egykori visszaemlékezéseiben viszont azt mondta, egyáltalán nem emlékszik robbanásra.

Az is kérdéses, hogy érkezett-e parancs a sortűzre, és ha igen, honnan. Kiadhatták központilag, Budapestről, de akár helyben is.

A korabeli tanúk szerint Tömpe István belügyminiszter-helyettes azt mondta a védelmet ellátóknak, hogy “nem azért vannak ott, hogy meghátráljanak”.

Ez azonban közelről sem tekinthető parancsnak, legfeljebb iránymutatásnak. Dr. Fodor Miklós szerint az is elképzelhető, hogy a karhatalmisták közül – akik egyébként akkoriban gyakran italoztak – valaki már nem bírta tovább a feszültséget, és ezért lőtt.

Képriporttal emlékezik az MTI a salgótarjáni sortűz évfordulóján

Komka Péter, az MTI fotóriportere az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz néhány túlélőjéről, érintettjéről, helyszíneiről és emlékezetéről készített sorozatot.

A karhatalmi erők egyébként pont ebben az időszakban, december elején jutottak el olyan állapotba, hogy bevethetővé váljanak. Novemberben ugyanis, a szovjet katonai jelenlét dacára kettős hatalmi rendszer alakult ki. Az egyik oldalon álltak a Kádár-féle, munkás-paraszt forradalmi kormányt támogatók. A társadalom nagyobb része viszont a másik oldalon állt: ők a munkástanácsokban, és a még működő, korábbi forradalmi szervekben tömörültek. Kezdetben az ő érdekérvényesítő képességük volt jobb, hiszen volt egy igen hatásos fegyverük: a sztrájk. Amíg pedig ez a kettős felosztás létezett, a Kádári oldal nem tudta teljes egészében birtokolni a hatalmat. December elején viszont előtérbe kerültek a karhatalmisták: december hatodikán a budapesti Nyugati pályaudvarnál már volt egy véres fegyverhasználat, hetedikén pedig Tatabányán volt sortűz. December nyolcadikán délelőtt Marosán György, a Minisztertanács elnökhelyettese már azt mondta:

Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk.

Ez egyértelműen jelezte, hogy készen állnak drasztikusabb módszerek bevetésére is.

Egy átlőtt ing története

Az 1956. december 8-i sortűz eseményeit dolgozza fel a Dornyay Béla Múzeum legújabb kisfilmje, melyben az egyik áldozat, Bátfai József történetét ismerhetik meg a nézők.

Ami a halálos áldozatok számát illeti, itt is nagy a bizonytalanság, illetve ahogyan dr. Fodor Miklós is fogalmaz: itt sem lehet fekete-fehér különbségtétellel kezelni a kérdést. A levéltári dokumentumok 46 halottat jelölnek meg név szerint, míg a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége 131 áldozatról beszél. A városi közemlékezetben is ez a szám terjedt el, de jelentek meg más adatok is. Ladvánszky Károly szerint 56 halott volt, míg Jakab Sándor, Nógrád megye története című kötetében több mint 80 áldozatról ír. A számok tehát nagyon eltérőek, az viszont biztos, hogy a halottak és a sérültek száma összesen 150 fő körül volt. A városi kórházba 135 sérült vagy elhunyt személyt vittek be, nagyobb részük valószínűleg csak megsebesült. Elterjedt az is, hogy halotti anyakönyvi kivonatokat hamisítottak, ez azonban a mai napig nincs alátámasztva.

Az áldozatok pontos száma nem ismert tehát, az azonban kijelenthető, hogy a salgótarjáni a harmadik legvéresebb sortűz volt 1956-ban, a Kossuth téri és a mosonmagyaróvári vérengzés után. A decemberi sortűz hullámot nézve pedig magasan a legkegyetlenebb volt.

 

Kiemelt archív fotó: Koszorúzás a salgótarjáni sortűz 59. évfordulóján a December 8. emlékparkban álló emlékműnél (Fotó: MTI/Komka Péter)