Másfél millió forint értékű tárgyi adomány érkezett a salgótarjáni kórház koraszülött intenzív osztályára

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (Kore) és a NatuAqua termékcsalád közös kampányában az ország valamennyi koraszülött intenzív osztályát (PIC) támogatják.

Az osztályra mosó- és szárítógép, mellszívó, csecsemőmérleg, kenguruztatáshoz megfelelő, kényelmes fotelek és székek, cumisüveg-melegítők, valamint különböző textíliák, így sapkák, inkubátorfészkek és inkubátori takarók is érkeztek – ismertette a 3100.hu kérdésére Szőllősi Helga, a kórház PIC részlegét vezető főnővér.

Van ahol tárgyi eszközökkel, van ahol belső felújításokkal segítenek, a cél azonban egységes: minél inkább családbaráttá tenni az ilyen osztályokat – mondta a csütörtök délután a Szent Lázár Megyei Kórházban megtartott adományátadón Dr. Szentiványi Szilvia, a Kore önkéntese. A salgótarjáni kórházba másfélmillió forint értékben érkeztek tárgyi eszközök az országos kampány részeként, egyesületük pedig további textiladományt is hozott – tette hozzá.

Dr. Szabó Attila osztályvezető főorvos, Szőllősi Helga, a PIC részleg főnővére és Dr. Szentiványi Szilvia, a Kore önkéntese (Fotó: Gyurkó Péter | Szent Lázár Megyei Kórház)
Dr. Szabó Attila osztályvezető főorvos, Szőllősi Helga, a PIC részleg főnővére és Dr. Szentiványi Szilvia, a Kore önkéntese (Fotó: Gyurkó Péter | Szent Lázár Megyei Kórház)

A koraszülés majdnem minden tizedik kisbabát és édesanyát érinti hazánkban, és bár ez megfelel az átlagnak, van még mit tenni elsősorban a tájékoztatás, a diagnosztizálás és a kezelés terén. A Kore adatai szerint a koraszülések aránya hazánkban 9 százalék, ez évente nagyjából 8500-9000 koraszülött babát jelent, közülük több mint 6000 intenzív koraszülött osztályon kezdi meg az életét.

Koraszülöttnek neveznek minden olyan újszülöttet, aki a terhesség 24-37. hete között jön világra. A 24. hétre születettek egészséges életben maradási esélye 10-15 százalék. A koraszülöttek (különösen a 28. hét előtt) már néhány órásan megtapasztalják a fájdalmat, a légzési nehézségeket, emellett nem kaphatják meg ugyanazt a törődést, szüleik simogatását, mint időre született társaik. Gyakran igényelnek lélegeztetést, az idegrendszer éretlensége és sérülékenysége miatt pedig a későbbiekben előfordulhatnak neurológiai eltérések, érzékszervi károsodások.

 

(Kiemelt fotó: Szent Lázár Megyei Kórház)