Light Friday – Ingyen adja a láthatósági mellényeket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy országos akció részeként az egyenruhások a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság salgótarjáni, vásártéri épületében pénteken (2019. november 29-én) 7 és 14 óra között ingyen biztosítanak láthatósági mellényeket, karpántokat, tornazsákokat a lakosságnak.

Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat is – mondta a 3100.hu megkeresésre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának titkára. Tamás-Kovács Andrea kiemelte: ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, akár lakott területen kívül, akár azon belül. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (vagy ruházatot) kell viselnie – húzta alá a szakember.

Az elsősorban a járművezetőket célzó “Látni és látszani 2019 – Egymásért” elnevezésű, közel két hónapon át tartó országos közlekedésbiztonsági kampány december közepéig tart, de a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a gyalogosokat is megszólítja ebben az időszakban és ebben a témakörben. Nem csak ezzel a mostani akcióval teszik mindezt, a gyalogosok figyelmét a láthatósági mellény viselésének életmentő szerepét bemutató szóróanyaggal is ráirányítják a témára.