Letartóztatásban a sorozatbetörő páros

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a Balassagyarmati Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik több Nógrád megyei ingatlanba is betörtek az elmúlt hónapokban. A férfiak tavaly október óta a lakatot leverve, vagy az ajtót befeszítve jutottak be különböző ingatlanokba salgótarjáni, szécsényi, nógrádsipeki és szügyi helyszíneken.

Salgótarjánban, Nógrádsipeken és Szécsényben két családi házba és egy telephelyre, továbbá Szügy külterületén négy hétvégi házba törtek be. Utóbbi helyszínen még február 15-én tetten érték őket a rendőrök, a férfiak sikertelenül próbáltak elmenekülni a hatóság elől.

Tevékenységük során egy garázsából különféle műszaki cikkeket, így hangfalat, erősítőt, szintetizátort és mikrofont; egy telephelyről nagy értékű gépeket, többek között fűrészt, vésőgépet, fűkaszát, továbbá készpénzt – dollárt és eurót – vittek el. Február közepén a szügyi hétvégi házas lakóövezetben törtek be több épületbe, amelyekből használati tárgyakat zsákmányoltak.

Összesen közel 6 millió 300 ezer forint kárt okoztak.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfiak korábban is voltak már büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, egyikük különös visszaeső. Letartóztatásukat a bűnismétlés, továbbá a szökés vagy elrejtőzés megakadályozása érdekében rendelte el a bíróság.

 

Fotók: Rendőrségi helyszínelés a tettenéréskor (Fotók: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)