Lejár a határidő, már csak holnap igényelhető a HPV elleni ingyenes védőoltás

Csütörtökig – 2019. szeptember 12-ig – lehet igényelni a HPV elleni ingyenes védőoltást azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és ebben a tanévben kezdték meg az általános iskola hetedik évfolyamát. A vakcina a méhnyakrák megelőzési program részeként juthat el a fiatalokhoz térítésmentesen. Kelet-Nógrádban tavaly 82 százalékos volt a jelentkezők aránya.

A vakcinát a gyermek iskolájában adják be a szülői hozzájáruló nyilatkozat benyújtását követően, amelyet szeptember 12-ig kell eljuttatni az iskolavédőnőhöz. A kormány a humán papillomavírus elleni oltást azzal a céllal vezette be a védőoltási rendszerbe 2014-ben az átfogó méhnyakrák-megelőzési program részeként, hogy csökkentse a méhnyakrák okozta megbetegedések és halálesetek számát. Szakmailag indokolt, hogy valamennyi védőoltásra jogosult leánygyermek részesüljön az állam által térítésmentesen biztosított védőoltásban.

Az előző tanévhez kapcsolódó oltási kampány során Nógrád megyében 79 intézményben történt védőoltás-beadás az iskola-egészségügyi szolgálatok bevonásával. Kelet-Nógrádban a humán papillomavírus elleni térítésmentes védőoltást 43 oktatási intézmény 464 jogosult leány tanulója közül 381 fő kapta meg. Az előző évek során már oltásban részesült 18 fő, ennek megfelelően az átoltottság 85,99 százalékos volt. Nyugat-Nógrádban a 2018/2019-es tanévben a 34 HPV elleni kampányoltást végző iskola 389 oltásra jogosult leánytanulója közül 315 fő kérte a vakcina beadását. Heten azért nem kérték az oltást, mert már részesültek benne. Az átoltottság 82,77 százalék volt.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal adatai alapján összességében a megyében az érintettek 84,5 százaléka kérte az ingyenes vakcinát az előző tanévben.

Az általános iskolákban történő figyelemfelhívás és a védőoltás fiatalkorban való beadása azért fontos, mert a HPV fertőzés okozta problémák és szövődmények értelemszerűen akkor előzhetőek meg leghatékonyabban, ha az oltást a fiatalkorú nők a nemi élet megkezdése előtt kapják meg.