Legálissá válhatnak az engedély nélkül létesített kutak

 

Legálissá válhatnak az engedély nélkül létesített kutak, miután megjelent az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az MTI-hez eljuttatott közleménye.

 

Az 1995. évi vízgazdálkodásról szóló törvényt módosító új jogszabály a jogellenesen létrehozott vízilétesítményeket, elsősorban a mezőgazdasági célú kutakat érinti. Az agrárkamara kiemelte, hogy az illegális víztermelések legalizálására ösztönző módosítást – a jogszabály-tervezet szakmai és közigazgatási egyeztetése során – a NAK kezdeményezte és támogatta.

A módosítás nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító vízilétesítmények között, kiterjed minden illegálisan létesített vízbeszerző létesítményre, így a vízügyi hatóságok, illetve a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört gyakorló települési önkormányzatok jegyzőinek eljárásaira is – írja közleményében a kamara.

Eddig azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezte a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására vagy megszüntetésére. Ezen kívül 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

 

Nógrádban sem volt különb a helyzet, mint máshol…

Az évi 500 köbméter vízkivétel alatti kutak létesítését a települési jegyzőknél kellett (volna) engedélyeztetni/bejelenteni, efelett a vízügyi hatóság az illetékes eljáró szerv.

Behan Anett, Karancsalja és Karancskeszi települések jegyzője a Rádió Focus kérdésére elmondta: az elmúlt években nem volt példa a két településen engedélyköteles kút létesítésével kapcsolatos eljárásra. Hozzátette: a régi, klasszikusan a házak építésével párhuzamosan, vagy nem sokkal azután fúrt, jellemzően öntözésre használt kutak jelentős része sem lett kialakításuk idején engedélyeztetve.

A már korábban, illegálisan kialakított kutak fennmaradását most bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál, a lakosságnak egészen 2018 végéig van erre lehetősége.