Labdarúgó Magyar Kupa: négy megyei csapat érdekelt az országos főtáblán

 

Hétközi mérkőzésen döntött Berkenye és Rimóc csapata az utolsó kiadó hely sorsáról. Pénteken már kisorsolták a folytatás párosításait is.

 

A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezősorozatának eredményeképpen négy csapat jutott korábban a legjobb négy közé. Itt aztán Balassagyarmat csapata a Berkenye ellen aratott ötgólos hazai győzelemmel kiharcolta az országos főtáblára kerülést, míg a másik ágon Rimócon győzött Cered csapata négy góllal. Mivel a megyei selejtezősorozat eredményeképpen három nógrádi csapat léphet tovább, a két győztes továbbjutott, a két vesztes pedig még megmérkőzött egymással a maradék kiadó helyért. A hétközi, Érsekvadkerten játszott meccsen gól nélküli döntetlent követően végül háromgólos győzelemmel vívta ki a jogot a folytatásra Berkenye csapata a rimóciak ellen. Az STC Salgótarján NB III-ban szereplő csapata alanyi jogon részese a további küzdelmeknek, így összesen négy megyei csapatért lehet szurkolni a továbbiakban.

 

Péntek délelőtt az MLSZ budapesti székházában már sorsoltak is. A Magyar Kupa országos főtáblának első fordulójában az alábbi ellenfeleket kapták csapataink.

  • Berettyóújfalu (Hajdú-Bihar Megyei I. osztály) – STC Salgótarján
  • Balassagyarmat – Hajdúböszörmény (NB III, Keleti-csoport)
  • Cered – Csorna (NB III, Nyugati-csoport)
  • Berkenye – Jászberény (NB III, Keleti-csoport)

A mérkőzéseket szeptember 21-én játsszák majd.

 

Kiemelt fotó forrása: www.mlsz.hu