Küzdenek a 84-es vasútvonalért: remélik, felébreszti valaki álmából

Felkoszorúzott vonat az utolsó közlekedési napon Kisterenyén, 2007-ben (3100.hu Archív)

Már nyolc éve, hogy Kisterenye és Kál-Kápolna állomások között megszűnt a vasúti utasszállítás. A környékbeliek a mai napig siratják a kormány döntését, a Tarna-völgyi Mátravasút Szövetség tovább küzd a vonalért – írja a HEOL.

A személyvonat nagyban megkönnyítette a környékbeliek életét, még úgy is, hogy az utolsó évben már csak öt pár közlekedett naponta, ráadásul tíz perces recski tartózkodás után Kálba öt perccel később ért be, mint a Budapestre igyekvő gyors. Mivel a másik irányba még rosszabb volt a csatlakozás, délelőttönként hat órán át nem indult vonat Kisterenye állomásra.

Állítom, direkt lett ilyen rossz a menetrend, már akkor eldöntötték: idővel megszüntetik a vonalat

– panaszkodott egy idősebb férfi a kőkútpusztai kocsma előtt ülve, a társaság többi tagja pedig helyeselt.

Úgy tudok eljutni a fővárosba a legkönnyebben, ha autóval elutazom Kálba, ott felszállok egy gyorsra. Igazából az IC is megállhatna, mert amikor elszáguld előttem, nem sok utast látok rajta, ennél még a mi vonatunkon is többen voltak

– tette hozzá.

 

Ha a kőkútpusztaiaknak dolguk akad Egerben, Sirokban vagy Recsken, kerülőúton juthatnak el a megyeszékhelyre, míg a szomszédos településeken olykor több órát is kell várniuk a visszafelé tartó járatra. Ez több helységben is hasonló gondot okoz. A recskiek szerencsésebbek, hiszen több a busz, de az nem segít rajtuk, hogy az állomás nincs lepusztult állapotban, köszönhetően a benne lakó vasúti alkalmazottaknak. Az esőbeálló és a volt raktárépület siralmas állapotú, ellentétben a pár méterre lévő őrházzal. Itt lakik Jolika néni, akinek a férje 40 évig dolgozott a MÁV-nál. Az idős hölgy elárulta, a szolgálati lakás a vasúttársaság tulajdona, ő ma is fizeti a lakbért.

A fiam Kisterenyén dolgozik a MÁV-nál, legkönnyebben ezt a sínt követve juthatnék el hozzá, de hiába várom az éjféli tehervonatot, az nem jön

– tréfálkozott az őrház lakója.

Hiányzik a vasút, hogyne hiányozna. Rengeteg turista jön ide nyáron, legalább miattuk újra kellene indítani a vonatot. A csipkebokrot jelképesen hagytam meg a kerítés sarkánál, hátha egyszer felébreszti valaki álmából a vasutat.

Erre legnagyobb esélye a 2011-ben a térségben érintett önkormányzatok, magánszemélyek és civil szervezetek által alapított Tarna-völgyi Mátravasút Szövetségnek van, melynek korábban sikerült komolyabb lépéseket tennie – legalábbis úgy tűnt. Ám a vonalon nem indult újra a személyszállítás, így továbbra is csak tehervonatok használják azt, heti pár alkalommal.

[highlight background=”#333″ color=”#fff”]   Az ígért vonatpótló buszok kikoptak a menetrendből, miközben a térségben közel 45 ezer ember él.   [/highlight]

A munkahelyek teremtése mindig fontos, míg a turizmus kiemelkedő szerepet játszik a települések életében. Magda Gyula, a szövetség vezetője szerint a személyvonat-forgalom jelentősen segítené a hazai átlaghoz képest elmaradottabb térség fejlődését.

Rengeteg kapcsolatot építettünk ki az elmúlt években terveink megvalósításához, még a MÁV illetékesének is tetszett az elképzelésünk, valahol mégis elhalt a dolog

– magyarázta a HEOL kérdésére.

Most újult erővel folytatjuk azt, amit korábban elkezdtünk, egy újabb fórum is szerveződik. Reményeink szerint ez az esemény lendületet ad a kezdeményezésünknek. Sajnálatos módon nem összefüggéseiben nézik a vasútvonal üzemeltetésének kérdését, és ez tévutakra visz. Ha nem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy valaki vonatra szálljon a 84-es vonalon, az nem is fog átszállni a 80-asra, de annak sem adjuk meg az esélyét, hogy munkahelyeket teremtsenek a szórványtelepülésekre. Legalább ilyen fontos a turizmus, a gyógyturizmus fejlődése, hogy az egészségügy ki tudja használni a térségünkben rejlő potenciálokat.

 

Egyedülálló gázüzemű vonat lehet?

A szövetség rengeteg pozitív visszajelzést kapott, például a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézetétől, de külföldi vállalkozók is jelezték: a vasúti személyforgalom elindítása esetén jó esély lenne a befektetések megvalósítására. Ebben segíthet a benzin-gázüzemű vonat, ami a világon egyedülálló lenne, a próbaüzemeltetését a szövetség vállalná. Magda Gyula hozzátette: ha a térségért felelősök, akik komolyan gondolják a felzárkóztatását, támogatják törekvéseiket, a 84-es vonalon a közeljövőben kürthanggal jelezheti a személyvonat a Mátrában élők visszatérését a XXI. századba.

 

Egy kivételével MÁV-tulajdonban

A megállóhelyek és állomások épületei a vasúttársasághoz tartoznak, kivéve a kőkútpusztai esőbeállót, amely az önkormányzaté. Mátraderecskén, Recsk-Parádfürdőn és Sirokban használatban vannak a szolgálati lakások, míg a mátraballai, a tarnaszentmáriai és a verpeléti üresen áll. Feldebrőn nemrég bontották el a megállóhelyet, a törmelékek elszállítása után a tereprendezési munkálatokat is végeznek. A vonalon a MÁV a szükséges karbantartást – – például talpfacserét – megoldja, illetve kétszer gyomot is irtanak.

Forrás: www.heol.hu

Kiemelt fotó: Felkoszorúzott vonat az utolsó közlekedési napon Kisterenyén, 2007-ben (3100.hu Archív)