Úgy tűnik Salgótarjánban is növekszik az “oltási kedv”

3100.hu Fotó: Koronavírus elleni vakcinát vesznek át a salgótarjáni háziorvosok körzetek dolgozói a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvostól 2021. március 4-én

Sokan gondolkodnak felelősen, várják az oltást, egyre magasabb az úgynevezett oltakozási kedv – erről két olyan salgótarjáni háziorvos is beszélt portálunknak, akikhez csütörtökön újabb oltóanyagok érkeztek.

Dr. Ottmár Piroska a 3100.hu-nak elmondta: körzetében még nagyon sok regisztrált vár arra, hogy megkapja az oltás, az pedig biztató, hogy egyre több oltóanyag érkezik az országba, így az ő körzetébe is. A – városközponti és rokkanti – háziorvos páciensei körében a leggyakoribb mellékhatások közé tartozott a beadás helyén jelentkező fájdalom és a láz, ezek jellemzően aznap este, másnap reggel léptek fel. Komoly mellékhatás senkinél nem jelentkezett.

Dr. Fodor Péter Miklós zagyvapálfalvai háziorvos is hasonló tapasztalatokról számolt be. Mivel a héten több vakcina érkezett a rendelőbe, így az érdeklődők egy jelentősebb része hamarosan megkaphatja az oltást. Elmondta továbbá: az, hogy valaki melyik vakcinát kaphatja meg, életkorától és krónikus betegségeitől függ. Ismertetése szerint erről részletes tájékoztatást kaptak a háziorvosok, folyamatosan biztosítottak az információk. Komoly mellékhatásokról az ő páciensei sem számoltak be, sőt, sokaknál semmilyen tünet sem jelentkezett.

3100.hu Fotó: Koronavírus elleni vakcinát vesz át Dr. Ottmár Piroska háziorvos a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvostól 2021. március 4-én
3100.hu Fotó: Koronavírus elleni vakcinát vesz át Dr. Ottmár Piroska háziorvos a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvostól 2021. március 4-én

A héten Nógrád megye bő száz felnőtt háziorvosi körzetébe összesen 8500 darab vakcina érkezett. Ezek egy kis részét a salgótarjáni háziorvosok személyesen vették át a minél gyorsabb felhasználás érdekében, a további oltóanyagok a már megszokott módon, kiszállítással érkeztek a praxisokba. A rendelőkbe Pfizer-BioNTech és Sinopharm oltóanyagokat szállítottak, a legnagyobb 60 év feletti regisztrált listával rendelkező háziorvosi körzetekbe pedig ezen kívül Moderna oltóanyagok is érkeztek – ismertette a 3100.hu érdeklődésére a Nógrád megyei tisztifőorvos. Feketéné Dr. Zeke Ildikó hozzátette, hogy félezer ember számára már a háziorvosi körzetekben is megkezdődtek a második körös oltások is ezen a héten.

Salgótarjánban az ezen a héten érkezett oltóanyagokkal együtt több mint 3300, a vakcinára regisztrált lakos oltása történt vagy történik meg ezekben a napokban. A legalább egy oltáson átesett salgótarjániak számát emeli az a több mint 600 városlakó, akiket a kórházi oltópontra irányítottak a háziorvosok; a szociális otthonokban élő és dolgozó beoltottak; továbbá az oltáson átesett egészségügyi dolgozók.

A szakember kiemelte, hogy a rendelkezésre álló oltóanyagok biztonságosak. Kitért arra is, hogy a jelenleg megyénkben is terjedő mutáns vírustörzsek fertőző képessége sokkal nagyobb, emiatt pedig továbbra is rendkívül fontos a járványügyi szabályok betartása. A még nem oltott, fogékony honfitársaink védelme miatt arra kérünk mindenkit, továbbra is viseljen maszkot, tartsuk meg a szociális távolságot, kerüljük a társas összejöveteleket és gyakran mossunk kezet – mondta a megyei tisztifőorvos.

 

3100.hu Fotók: Koronavírus elleni vakcinát vesznek át a salgótarjáni háziorvosok és háziorvosok körzetek dolgozói a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvostól 2021. március 4-én