“Könnyed edzésekkel” nyitotta az ifjúsági olimpiát lány strandkézilabda-válogatottunk

Hétfőn mindkét csoportmérkőzését könnyedén, nagy fölénnyel nyerte lány strandkézilabda-válogatottunk Buenos Airesben. Az ifjúsági olimpián szereplő csapat kapusai – Mátéfi Dalma és a salgótarjáni Hadfi Gréta – mindkét meccsen azonos játéklehetőséget kaptak.

Az Amerikai Szamoa elleni nyitómérkőzésen Hadfi Gréta kezdett a kapuban, a félidőt 24-9-re nyerték a magyar lányok. Grétinek volt egy sikertelen kapusgól-próbálkozása, védeni pedig 7 kapura tartó lövésből ekkor 1 esetben sikerült. A második játékrészt 18-4-re nyerték lányaink, így 2-0 arányú összesítéssel született meg az első győzelmük.

Mauritius ellen a nyitó meccsnél is simábban nyert lány válogatottunk. Az első félidőben ezúttal Mátéfi állt a kapuba, az eredmény markánsan magabiztos 26-2 lett. Hadfi Gréta a második játékrészben lépett pályára, a 25-4-re végződő félidő sikeréhez 7 kapura tartó lövésből 4 kivédésével járult hozzá, illetve nem mellesleg négy (két pont értékű) kapusgólt is dobott.

Lány csapatunk kedden Oroszországgal és Horvátországgal, szerdán Tajvannal szemben lép majd pályára a további csoportmeccseken. A csoportok első három-három helyezettje jut majd a középdöntőbe, amelybe a továbbjutók magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket, és további három mérkőzést játszanak a másik csoport legjobbjaival. A középdöntő első négy helyezettje jut a szombati helyosztós fináléba. Mint arról már korábban írtunk: az ifjúsági olimpiára Európa- és világbajnokként érkező magyar lányoknak jó esélye van eljutni a dobogós helyekért zajló meccsekig.

 

(Kiemelt képek forrása: Strandkézilabda – MKSZ hivatalos oldala | Facebook)