Kihirdették a Zenthe100 drámapályázat nyerteseit

A bírálóbizottság tagjai: Sándor Zoltán, Paróczai Csaba, Bakos-Kiss Gábor, Zalán Tibor, Szász Zsolt (Fotó: Zenthe Ferenc Színház)

Kiderült, kik bizonyultak a legjobbnak a Zenthe100 drámapályázaton, melyet a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház hirdetett meg névadójuk születésének századik évfordulója alkalmából.

A teátrum két kategóriában várta az alkotásokat. A pályázók nevezhettek olyan művekkel, melyek Zenthe Ferenc egy filmjéből merítik témájukat, illetve azok színpadi feldolgozásai. Emellett olyan drámákat is vártak, amelyeket Salgótarján történelmi eseményei, polgárainak mindennapjai ihlettek, vagy a város egy jeles személyiségének életét dolgozzák fel. A darabokat egy ötfős bizottság értékelte, aminek elnöke Zalán Tibor költő, dramaturg, drámaíró volt; alelnöke Szász Zsolt, dramaturg, a Szcenárium című folyóirat szerkesztője; tagjai pedig Paróczai Csaba költő, író, kritikus, Bakos-Kiss Gábor színész, rendező, valamint Sándor Zoltán dramaturg, a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője voltak.

Az első kategória fődíját O. Horváth Sári – Fejünk felett a nap című alkotása nyerte, a különdíjas Sikó Koppány Sebestyén lett, a Jób lázadása című film adaptációjával. A második kategória nyertese Topolcsányi Laura – Macskakő című drámája lett, a különdíjat Kellerwessel Klaus – Csonka Lili című darabja kapta. A fődíjasok másfél-másfél millió forintos jutalomban részesülnek, a különdíjasok 800 ezer forintot kapnak. A nyertes alkotásokat a teátrum színpadra viszi, emellett pedig szöveges formában első közlésként a Palócföld című folyóiratban jelennek meg.

 

Kiemelt fotónkon a bírálóbizottság tagjai: Sándor Zoltán, Paróczai Csaba, Bakos-Kiss Gábor, Zalán Tibor, Szász Zsolt (Fotó: Lorkó Dávid/Zenthe Ferenc Színház)