Kiemelten ellenőrzik a gumiszervizeket ezen a héten Nógrádban

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársainak megjelenésére kiemelten számíthatnak az érintett vállalkozók kedden Salgótarjánban és a megyeszékhely környékén, szerdán pedig Jobbágyiban és térségében. Szintén kiemelten számítani lehet az ellenőrök megjelenésére csütörtökön Balassagyarmaton és a város környezetében, pénteken pedig Bátonyterenyén és térségében.

Az eheti ellenőrzések során elsősorban a gumiabroncs-javítóknál, centrírozóknál ellenőrzik majd az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép működtetésének szabályszerűségét vizsgálják majd. Utóbbi körben kiemelten ellenőrzik a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, továbbá a pénztárgép éves felülvizsgálatát.

A NAV ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: MTI/Sóki Tamás)