Kiállítás nyílt a Medvesi Fotós Maraton legjobb felvételeiből

Az idei 48 órás program alatt készült legjobb felvételekből álló tárlat megnyitója egyben az eseményhez kapcsolódott fotópályázat díjátadója is volt. A felvételek több héten keresztül megtekintetőek a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontjában.

Páratlan természeti környezetben élünk, festői szépségű a várost körülölelő táj minden szeglete – emelte ki köszöntőjében Fekete Zsolt. Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott: vannak azonban közöttünk néhányan, akik a legtöbbeknél sokkal jobban ismerik ennek a tájnak a legkisebb zugait is. Nekik ráadásul tehetségük is van hozzá, hogy megmutassák nekünk a csodát, amit mi esetleg nem veszünk észre – utalt többek között az esemény két ötletgazdájára; Drexler Szilárdra és Komka Péterre a városvezető. Fekete Zsolt kitért rá: a Medvesi Fotós Maraton nem csupán Közép-Európa legnagyobb szabadtéri fotós eseménye, hanem egyben Salgótarján egyik legszínvonalasabb és legnagyobb turisztikai eseménye is. Kiemelte azt is, hogy az itt készült minőségi és művészi fényképek Salgótarján jó hírnevét viszik az országon belül és határainkon kívülre is, melynek eredményeképpen egyre többen látogatnak el hozzánk és keresik itt a turista élményeket.

A kiállítás megnyitója egyben a Medvesi Fotós Maratonhoz kapcsolódó fotópályázat díjátadója is volt. A szervezők már korábban kihirdették a különböző kategóriákban díjazottak névsorát; akik közülük eljöttek, azok ezen az estén vehették át elismeréseiket. A díjátadón – többek között – kiderült, hogy a közönségszavazást Haraszti Krisztina nyerte; a fődíjat pedig Ángyán Krisztián vihette haza, akinek a legjobb három fotója a legmagasabb összesített pontszámot kapta a zsűri döntése alapján. A díjakat Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere; Kerekes László, Fülek város alpolgármestere és Csutorás Róbert, a Manfrotto Magyarország Kft. termékmenedzsere adták át.

A jelenleg az eresztvényi látogatóközpontban látható fotók – hasonlóan az előző évek válogatásaihoz – a jövőben vándorútra indulnak és több ezer embernek mutatják majd be a medvesi táj szépségét, változatosságát.