Kétszázan tüntettek Salgótarjánban a kormány ellen

A városon végigvonuló autós felvonulást, majd a Fő téren tüntetést tartottak Salgótarjánban szombaton délelőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen, rugalmasabb nyugdíjbavonulási rendszert és a sztrájktörvény megváltoztatását követelve. A rendezvényen szakszervezeti vezetők és hét párt képviselői szólaltak fel.

A demonstráción Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke hangsúlyozta, a hatalom át akarja alakítani a munka világát, és nem akarja figyelembe venni a szakszervezeti, munkás, munkavállalói követeléseket. Kitért rá, hogy a megváltozott adószabály miatt a minimálbér nem kétszeresére, hanem 65 százalékkal emelkedett, és Szlovákiában 44 ezer forinttal magasabb a minimálbér, mint Magyarországon.

A követelések között sorolta a tisztességes megélhetést biztosító béreket, a béren kívüli juttatás visszaállítását, a közszféra béreinek rendezését. Kitért rá, úgy alakították át a nyugdíjrendszert, hogy elvették a bányászok, kohászok, a radioaktív sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozók korkedvezményét, és kérdés, hogy 65 évesen fel tud majd-e mászni három emelet magasra dolgozni a szénkőfejtésen.

Demeter László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nógrád megyei titkára azt fogalmazta meg, “követeléseink vannak, mert elegünk van”. Bírálta a “rabszolgatörvényt” megszavazó nógrádi képviselőket, és az egyszámjegyű minimálbér, bérminimum megállapodást aláíró szakszervezeti vezetőket is.

A DK, az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői a tüntetésen emlékeztettek, hogy Salgótarján önkormányzati cégeinél közgyűlési döntés alapján nem engedik meg a túlóratörvény alkalmazását, valamint bírálták a kormány. A mintegy kétszáz résztvevő “elég volt”, “igazságot”, “nem hagyjuk” skandálásokkal kísérte a szónokok szavait.

A felszólalások után a tüntetők sípolva, zászlókkal, “Túlórázni jöttem” feliratú táblákkal indultak el Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő irodájához. Demeter László a postaládába tette a követeléseket, és mint mondta, elmennek majd a képviselő fogadónapjaira – tudósít az MTI.

 

Megvédik Salgótarjánt és a kormánnyal egyet nem értő salgótarjániakat

Dániel Zoltán (Demokratikus Koalíció), Salgótarján alpolgármestere beszédében úgy fogalmazott: “ellophatnak mindent, elvehetnek tőlünk mindent, megzsarolhatnak, de egy valamit nem vehetnek el tőlünk… Salgótarjánt meg fogjuk védeni, mi így, együtt. Salgótarján ellenáll.”

Tóth Andrásné (Európai Baloldal-Munkáspárt 2006) szerint “mennie kell a kormánynak, mert kirabolják hazánkat és elüldözik gyermekeinket, unokáinkat. Menni kell az Orbán-rezsimnek, mert ellopja tőlünk az életünket.”

A Demokratikus Koalíció és az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006 után Pataki Csaba, a Jobbik salgótarjáni közgyűlési tagja következett, aki azt üzente: “nyissátok ki füleiteket, ti fideszes nagyurak és kiskirályok. Mi itt Salgótarjánban nem félünk tőletek.”

Molnár Károly, az MSZP salgótarjáni frakcióvezetője szerint “azok a városok, amelyekben ellenzéki városvezetés regnál, üdítő változatosságot jelentenek a mai magyar politikai posványban. Ezekben a városokban a szabadságjogok – a sajtó- vagy a szólásszabadság – hatványozottabban érvényesül, ellenben a fideszes vezetésű városokkal. Nem csak a társadalmi elégedetlenségből fakadó lehetőségünk, hanem nekünk helyi politikai vezetőknek kötelességünk, hogy ezt a lehetőséget megragadva megvédjük Salgótarjánt a fideszes arroganciától, megvédjünk minden egyes olyan salgótarjáni állampolgárt, aki nem ért egyet ezzel az országot pusztító mocskos hatalommal.”

Tóth Csaba (Momentum) szerint nem érdemes félni, mert “úgyis bárkit bármikor elvihetnek”. Beszédében kitért rá: “nem szabad firkálni, mert azért több hónapnyi kényszermunkára ítélnek. De elég csak lelépni az utcára egy tüntetésen, hogy a rezsim elővegyen és megbüntessen. Hát, még ha hangosan elmondod a véleményed – legyél akár gimnazista vagy idős. De nincs más a kezükben, hiszen eredményeket alig tudnak felmutatni. De végül is ez a diktatúra is olyan, mint a többi: a félelemre épít. Pont ezért merni kell elmondani, mennyire elegünk van.”

A tüntetés összességében békésen zajlott. A kormányellenes résztvevők kisebb csoportja a beszédek alatt néhány percre egy középkorú férfival keveredett vitába, aki elsősorban a Jobbikot kérte számon, amiért a párt közösen tüntet a baloldali politikai szereplőkkel. Néhány tüntető dr. Becsó Károly és Becsó Zsolt országgyűlési képviselők irodája előtt – hasonló gondolatok mellett – azt kiabálta: “gyere ki Becsó, felakasztunk!”