Kassáról érkezik Salgótarjánba a Portugál

Alig néhány napja vehette át a Madách-díjat Balassagyarmaton a Kassai Thália Színház társulata, máris érkeznek Salgótarjánba, ahol a Zenthe Ferenc Színházban vendégelőadóként mutatják be nagysikerű darabjukat, a Portugált.

A salgótarjáni társulat értékesítési vezetője, Andó Ákos a 3100.hu-nak elmondta: a kassai színház régi, kedvelt vendége a salgótarjáni színházi közönségnek, az elmúlt évtizedben több bérletes sorozatba is meghívást kapott már a társulat. Az élet nagy rendező, mert amikor tavaly nyáron felkérték a kassai színházat, hogy a Vertich József Bérlet sorozatában vigyék színre a Portugál című előadást a nógrádi megyeszékhelyen, akkor még nem lehetett tudni: az előadás mintegy “jutalomjáték” lesz a nézőknek és a frissen elismert társulatnak is – közölte a színház sajtósa. Andó Ákos hozzátette: február 5-én, kedden este, az egyik legsikeresebb magyar drámát láthatja a közönség, Egressy Zoltán műve ugyanis az 1998-as premierje óta töretlen népszerűségnek örvend.

 

A Dudás Péter rendezte “palóc nyelvű” tragikomédia helyszíne egy felvidéki falu szerencsétlenséget árasztó kocsmája. Az itt megrekedt kilátástalan emberek közegébe érkezik meg a megkeseredett nagyvárosi értelmiségi. Hirtelen fellángolva részese lesz egy bizarr szerelmi háromszögnek, megmártózik a helyi mindennapokban. A Portugál című darab nagyrészt az elvágyódás, a megszépített nyomorúság drámája, amelyben minden próbálkozás kudarcra van ítélve. De mint mindig, most is kiderül: a megoldás soha nem a messzi távolban, valahol Portugáliában, de csakis odabent mélyen, magunkban van kódolva. Andó Ákos hozzátette: a darabra nem csak a bérletes közönséget várják, szólójegyek is vásárolhatóak a Városi Jegyirodában.

 

Kiemelt fotó: Jelenet a darabból (Fotó: Kassai Thália Színház)