Karancsalja a térség egyik legbiztonságosabb települése

A bő ezerötszáz lelkes település bűnügyi statisztikái alapján ez nagy biztonsággal kijelenthető. Karancsalján 2015-ben 25, 2016-ban 18, tavaly 19, az idei év első öt hónapjában pedig 5 bűncselekmény történt – közölte a Karancsaljai Hírmondó megkeresésére a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezerötszáz fős lakosságához viszonyítva kijelenthető, hogy Karancsalja a térség “biztonságosabb” községei közé tartozik, még akkor is, ha mind tudjuk jól, hogy a kisebb – sok esetben a rendőrségre nem jelentett – rongálások időről időre előfordulnak itt is. Nem vigasztal senkit, de tény: ez máshol sincs másként…

A statisztikai adatok minden esetre megnyugtatónak tűnnek a településen élők számára. A számok ráadásul azt mutatják, hogy az elmúlt három és fél évben regisztrált bűncselekmények negyede a közlekedéshez kapcsolódott, ez pedig vélhetően a jelentős átmenőforgalom számlájára írható elsősorban. A 2206-os út etesi elágazó és Salgótarján közötti szakaszának forgalma a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatai szerint ugyanis 4140 jármű naponta – ettől forgalmasabb négy számjegyű út viszonylag kevés van Nógrád megye keleti részében. Ezt meghaladó terhelést csak a 2408-as út Pásztón átvezető szakaszán, vagy éppen a 21-es útról (Sulyom-hegytől) Nagybátonyba vezető úton regisztrált a Magyar Közút. Ennek tükrében a statisztika ezen részét sem jellemezhetjük kirívóként, de még meglepőként sem.

A leggyakoribb karancsaljai bűncselekménytípus – mint szinte mindenhol – a lopás, három és fél alatt 19 ilyen eset történt a faluban. Kábítószer-kereskedelem miatt legutoljára 2015-ben nyomozott a rendőrség a településen, a lajstromban többek között néhány csalás, rongálás, garázdaság, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, rablás, testi sértés és zaklatás is szerepel az elmúlt három és fél év tükrében.

 

3100.hu Fotó: Karancsalja “délkeleti” része, az etesi elágazótól Salgótarján felé