Kábítószerrel kereskedő családot fogtak el Salgótarjánban

Új pszichoaktív anyaggal és kábítószerrel kereskedett az a két férfi és egy nő, akiket szerdán a hajnali órákban fogtak el a rendőrök. A nyomozók a rajtaütés után a gyanúsítottak lakásán és tartózkodási helyeiken, összesen hat ingatlanban tartottak kutatást – közölte a 3100.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ingatlanokban közel bruttó 440 gramm, kristályos és porállagú anyagot, továbbá növényi törmeléket találtak. Ezeket gyorsteszttel vizsgálták, ami különféle új pszichoaktív anyagok, illetve kábítószer jelenlétét mutatta ki. Ezen kívül találtak még több, a kábítószer értékesítéséhez és fogyasztásához használatos eszközöket, nagy összegű készpénzt, illetve a dílerkedésből befolyt pénzből vásárolt gépjárműveket, ékszereket, nagy értékű televíziókat is. Ezeket a hatóság tagjai lefoglalták.

 

     

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 26 éves férfi és 50 éves édesanyja, illetve 32 éves férfi rokonuk tavaly novembertől értékesített több személy részére is különféle, új pszichoaktív anyagnak minősülő porokat, valamint mefedron tartalmú kábítószert. A salgótarjáni rendőrök mindhármukat őrizetbe vették és szintén mindhármuk esetében kezdeményezik az ügyészségen letartóztatásba helyezésüket is.

      

(Kiemelt fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)