Január első hétvégéjétől járnak majd a síbuszok

Mint arról a napokban beszámoltunk: ebben a szezonban is járnak majd a síbuszok a szlovák pályák irányába. Salgótarjánból három szlovák síterep lesz elérhető a járatokkal, de a korábban közöltekkel ellentétben csak január 4-én közlekedik az első járat.

Ennek oka, hogy az enyhe tél miatt jelenleg még korlátozottak a síelési lehetőségek, így az eredetileg meghirdetett decemberi utolsó helyett a januári első hétvégétől indulnak majd a buszok a salgótarjáni sportcsarnok előtti parkolóból.

Kokava Línia pályáit már karácsony előtt megnyitották, itt jelenleg négy felvonó üzemel, a (hóágyúzott) hóvastagság 30-40 centiméter. Látky pályái közül jelenleg mindösszesen 400 méter áll a téli sport kedvelőinek rendelkezésére, egy sílift működik. Kosutkán bár már volt hótakaró az elmúlt hetekben, az enyhe időjárás okán ez jelentős részben elolvadt, itt csak később nyitnak majd a pályák.

Itthon sem jobb a helyzet: a legközelebbi, mátraszentistváni sípályán már volt néhány tíz centiméternyi hótakaró az elmúlt hetekben természetes és hóágyúzott hóból, de ez az enyhe napokon az alapréteg elolvadt. A Felső-Mátrában pénteken újra megkezdték a hóágyúzást, szerencsés esetben néhány nap múlva nyitni tudnak.

 

Kiemelt fotó: Síelő a mátraszentistváni síparkban december 15-én (Fotó: MTI/Komka Péter)