Idén is lesz “Rózsaszín Hét” Nógrád megyében

A mellrák ellenes világnap alkalmából a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete – együttműködve a Nógrád Megyei Kormányhivatallal és a Szent Lázár Megyei Kórházzal – immáron 11. alkalommal szervez különböző figyelemfelkeltő programokat a témában – hangzott el a salgótarjáni sajtótájékoztatón.

Kreicsi Mária ismertette: a “Rózsaszín Hét” részeként szeptember 28-án motorosok viszik a területi szervezetek üzenetét (“Időben lépj, s tovább élsz”) az Országos Onkológiai Intézetbe. A rákellenes liga városi alapszervezetének elnöke hozzátette: október 4-én rendezik meg az “Egy nap a nőkért” elnevezésű eseményt, amely már hagyományosan nemcsak a mellrák elleni harcra hívja fel a figyelmet, hanem a méhnyakrákkal szembeni küzdelemre is.

A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tematikus programokat rendeznek, majd figyelemfelkeltő sétával, illetve a József Attila Művelődési Központban megrendezendő szakmai konferenciával fókuszálnak a kérdéskörre – sorolta. A programsorozat részeként hat kilométeres vezetett túrát is szerveznek, illetve október 8-án, első alkalommal Balassagyarmaton is lesz “Egy nap a nőkért” esemény – mondta Kreicsi Mária.

3100.hu archív fotó: Figyelemfelkeltő séta az "Egy nap a nőkért" elnevezésű salgótarjáni eseményen, 2018. október 5-én
3100.hu archív fotó: Figyelemfelkeltő séta az “Egy nap a nőkért” elnevezésű salgótarjáni eseményen, 2018. október 5-én

Feketéné Dr. Zeke Ildikó tisztifőorvos úgy fogalmazott: mindenki szeretné megelőzni a betegségeket, ennek kulcsa az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás, a sport és a védőoltások felvétele. Ez nem minden esetben elegendő, ekkor második lehetőségként a szűrővizsgálatok segítenek, amelyek már nagyon korán, a betegség kezdetén kimutatnak olyan elváltozásokat, amelyek panaszt még nem okoznak – hangsúlyozta a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője. Ma már számtalan olyan kezelés áll rendelkezésre, amellyel a korai stádiumban felismert betegségek gyógyíthatók, a szövődmények vagy akár a végzetes következmények is elkerülhetők – egészítette ki. Fontos, hogy a népegészségügyi célú lakossági szűréseken (így emlő- és méhnyakrákszűréseken) az arra meghívottak és jogosultak részt vegyenek – sorolta Feketéné dr. Zeke Ildikó.

A tisztifőorvos szólt arról is, hogy az emlőszűrésen való megjelenési arány Nógrád megyében 27 százalékos volt a tavalyi évben, amely messze elmarad a 70 százalékos elvárt értéktől, ez utóbbi tudná ugyanis csökkenteni a veszteséget. Amennyiben szükséges a beutazás is támogatott, az időpontra szóló meghívó által pedig nincs várakozási idő sem – hangsúlyozta.

Feketéné dr. Zeke Ildikó kitért a méhnyakrák-megelőzéssel kapcsolatos adatokra is. Ismertetése szerint a hetedikes lányok HPV védőoltás-felvételi aránya a megyében megközelítette a 85 százalékot az előző tanévben. Ahhoz, hogy a szülők ezt a döntést meghozzák, minden információt át kell adnunk számukra, amely ma a védőoltással kapcsolatban rendelkezésünkre áll tette hozzá.

Feketéné dr. Zeke Ildikó tisztifőorvos, Dr. Bercsényi Lajos főigazgató főorvos és Kreicsi Mária, a rákellenes liga salgótarjáni szervezetének elnöke (Fotó: Nógrád Megyei Kormányhivatal)
Feketéné dr. Zeke Ildikó tisztifőorvos, Dr. Bercsényi Lajos főigazgató főorvos és Kreicsi Mária, a rákellenes liga salgótarjáni szervezetének elnöke (Fotó: Nógrád Megyei Kormányhivatal)

Dr. Bercsényi Lajos elmondta: a megyei kórház minden osztálya alkalmas arra, hogy a megelőzésben és a kivizsgálásban hozza a legmagasabb szintet. A Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa kiemelte: szakemberek és eszközök tekintetében is minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a lakossági szűréseket folyamatosan, magas színvonalon végezzék. Példaként említette, hogy a legmodernebb gépekkel végzik a mammográfiás vizsgálatokat.

A főigazgató főorvos arról is beszélt, hogy – bár a kórház épületében számtalan szűrővizsgálati lehetőség igénybe vehető – a kormány Nógrád megyében már elindította azt a programot, amelyben gépekkel felszerelt buszokkal a településekre viszik a szűréseket. Dr. Bercsényi Lajos ismertetése szerint ezeken a járműveken az érszűkülettel kapcsolatos vizsgálatoktól kezdve a kardiológiai szűrésekig több lehetőség is elérhető.

 

3100.hu Fotó: Figyelemfelkeltő séta az “Egy nap a nőkért” elnevezésű salgótarjáni eseményen, 2018. október 5-én