Huszonegy lopással gyanúsítják a hétvégén elfogott salgótarjáni betörőket

Tetten érték a rendőrök azt a három férfit, akik egy salgótarjáni társasház pincéjét törték fel péntekről szombatra virradóra. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint november 2-án éjjel kettő óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy salgótarjáni társasház pincéjéből furcsa zaj hallatszik, feltehetőleg oda betörtek.

Néhány perccel később a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 24 éves salgótarjáni férfit, majd rövid időn belül 23 és 21 éves helyi társait is, akiket már lakásukon találtak meg.

A három férfi a lakatot leverve jutott be a társasház pincéjébe, ahonnan szeszes italokat vittek el. Mint kiderült: ugyanezt a három férfit gyanúsítják továbbá azzal is, hogy az elmúlt egy hónapban további pincéket törtek fel a megyeszékhelyen.

 

További 20 helyszín

A rendőrség négy esettel hozta összefüggésbe a gyanúsítottakat; a helyiségekből kerékpárokat, bútorokat, különböző szerszámokat és háztartási eszközöket loptak. További 16 pincehelyiségbe nyíló vagy padlástérbe vezető ajtó, illetve ablak megrongálását is a számlájukra írják. Ezen esetekben vagy nem sikerült bejutni a helyiségekbe, vagy ha be is jutottak, végül nem tulajdonítottak el semmit.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállított három férfit a rendőrök őrizetbe vették. A nyomozók az eltulajdonított értékek jelentős részét megtalálták és lefoglalták.

 

Kiemelt fotó: Helyszínelés az egyik feltört pincében (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)