Hóágyúzott pályákhoz közlekednek a síbuszok Salgótarjánból

Ez már a negyedik hétvége lesz, hogy az idei szezonban is síbuszok közlekednek a közelebbi szlovák síterepekre Salgótarjánból (és vissza). Bár – Magyarországhoz hasonlóan – északi szomszédunknál sem a “klasszikus” téli időjárás tapasztalható, a hideg idő kitart, ennek köszönhetően a hóágyúk által már jó ideje fehérek a pályák.

Kosútkán a felvonók és a pályák fele használható, itt 30 centiméteres hóvastagság jellemző. Látky-Prasivá és Látky-Kocanda is több hete nyitva vannak; 20-30, illetve 35-40 centiméternyi hóréteggel a pályákon. Kokaván négy felvonó üzemel, a pályák 30-40 centiméternyi hóágyúzott réteggel várják a síelőket.

A nógrádi, Salgótarján környéki sízők számára nem ismeretlen síterepekről van egyébként szó, hiszen például a megyeszékhelyi tűzhelygyárnak és az egykor háztartási és katonai cikkeket gyártó füleki mázgyárnak, a Kovosmaltnak intézményesített kapcsolatai is voltak egymással. Erről az idei szezont indító, első járatok közlekedését követően írtunk, melyekkel mi is felkerestük a pályákat. A buszok egyébiránt nem csak a síelőket várják, a síterepek közelében található hegyekben kisebb túrák iránt érdeklődők is igénybe vehetik a járatokat.

A síbuszok minden szombaton és vasárnap reggel 7 órakor indulnak Salgótarjánból, a városi sportcsarnok parkolójából, visszafelé pedig 15 órakor Kokava Líniáról. A sportlétesítmény vezetése azt kéri a síbuszokhoz autókkal érkezőktől, hogy az itteni hétvégi rendezvények miatt lehetőleg a Losonci úti sportcentrum területét használják az egész napos parkolásra. A síbuszokra a menettéri jegyár 5 euró, a járatokról további információ és a jegyelőfoglalás ide kattintva érhető el.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: MTI/Komka Péter)