Hat évre eltiltottak az állattartástól egy Nógrád megyei férfit

Hat évre eltiltottak az állattartástól egy Nógrád megyei férfit, aki nem gondoskodott megfelelően kutyáiról és egyéb állatairól – közölte az MTI-vel a megyei főügyész. Bóna Gyula ismertetése szerint a férfi az ingatlanán többféle állatot – köztük két kutyát, nyulakat, sertéseket és kecskéket – tartott, azonban nem látta el őket megfelelően, az ápolási és a felmerülő gyógykezelési feladatainak sem tett eleget.

Az állatok ezért kórosan soványak, elhanyagoltak voltak, illetve többük a takarmány és az ivóvíz hiánya, valamint a súlyos elhanyagolás következtében elpusztult. Staffordshire terrier kutyáit az udvaron 30 és 80 centiméteresre feltekeredett láncon tartotta, az állatok több hete éheztek. A sertéseket, kecskéket is bezárva tartotta, így azok saját maguk sem voltak képesek élelmet és ivóvizet keresni annak ellenére, hogy gazdájuk semmivel nem látta el őket.

A hatósági eljárást bejelentés alapján folytatták le, a döntést a Balassagyarmati Törvényszék hozta meg. A haszonállatokat a férfi egyik hozzátartozója vette magához, míg a kutyák befogadása egy megyei állatmentő egyesület közreműködésével valósult meg.

 

Forrás: MTI / Kiemelt fotónk illusztráció! (Pixabay)