Hamarosan kezdetét veszi a Zenthe Nyár

Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)

Nógrád megye legnagyobb színházi rendezvénye várja nézőit augusztus 3. és 16. között Salgótarjánban, a Fő téren – tájékoztatta portálunkat a Zenthe Ferenc Színház.

A salgótarjáni teátrum rendkívül szórakoztató produkcióinak sikerét parádés szereposztás garantálja, többek között Mikó Istvánt, Szabó P. Szilvesztert, Vándor Évát, Koltai Róbertet, Gubik Petrát, Kökényessy Ágit, Bozó Andreát, valamint Kaszás Gergőt is láthatja majd a közönség. A vígjátékok, zenés darabok, a meseelőadás, a táncjáték és az operett gála színvonalas kikapcsolódást nyújt fiataloknak, felnőtteknek és időseknek egyaránt – fogalmazott a színház közleményében.

Az előadások este fél kilenckor kezdődnek a Salgótarján főterén felállított szabadtéri színpadon. A Zenthe Nyár nyitó előadása augusztus 3-án a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című zenés vígjáték lesz. A jegyvásárlási lehetőség már elérhető a színház honlapján.

 

Kiemelt archív fotó: Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)