Garázdaság Kazáron – Hatan fordultak egy ellen

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 25 éves, egy 26 éves, egy 30 éves és egy 31 éves, továbbá csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 54 éves és egy 19 éves kazári férfi ellen.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlése alapján az ügyről jelenleg annyit tudni, hogy a 25 éves férfi és három társa még június 8-án éjszaka állították meg a Kazár belterületén személygépkocsival közlekedő férfi ismerősüket. Ezt követően vascsővel és fakaróval rongálták meg a gépjárművet. A sértett az autóval megpróbált elmenekülni, de végül egy vízelvezető árokba hajtott.

Ezt követően a sértett kiszállt a gépjárműből, de megfogta őt az időközben helyszínre érkező 54 éves gyanúsított, majd a 19 éves társa ököllel megütötte. A bántalmazottnak sikerült kiszabadulnia és az egyik ingatlan kerítésén átmásznia, ekkor a gyanúsítottak elfutottak a helyszínről.

A rendőrök a négy férfit még aznap, további két társukat pedig a napokban fogták el. A 25 éves, a 31 éves és a 26 éves férfit a nyomozók kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették.

 

(Fotók: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)