Fordulat a Rákóczi úti gázolás ügyében: őrizetben az új gyanúsított

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap kora este közölte: a korábban őrizetbe vett salgótarjáni férfit szabadon engedték, az ügy új gyanúsítottja egy 40 éves salgótarjáni lakos.

A rendőrség tájékoztatása szerint pénteken este a forrónyomos intézkedések során beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan két férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás további adatai, a tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételeinek részletes elemzése után azonban megalapozottá vált a gyanú arra, hogy az Sz. Lajos gyanúsítotti vallomásában foglaltakkal ellentétben a járművet a balesetkor nem barátja – a pénteken őrizetbe vett férfi -, hanem ő maga vezette.

A beszerzett bizonyítékok alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hamis vád bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja tovább az eljárást a 40 éves salgótarjáni lakossal szemben. A hatóság tagjai intézkedtek a 40 éves férfi őrizetbe vételéről, illetve a korábban őrizetbe vett férfi szabadlábra helyezéséről.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken kora este közölte, hogy a salgótarjáni Rákóczi út Kilczer-ház előtti szakaszán egy Zagyvapálfalva felé tartó jármű elgázolt egy úttesten áthaladni szándékozó gyalogost. A balesetet szenvedett nő a helyszínen életét vesztette. Péntek esti újabb tájékoztatásában a rendőrség aztán azt közölte: elfogták, majd őrizetbe vették azt a 34 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ittasan vezette a gépjárművet, továbbá a gázolást követően megállás és segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A vasárnap este közzétettek alapján nem a péntekről szombatra virradó éjjel őrizetbe vett, már szabadon engedett férfi vezette a gépjárművet.

 

Kiemelt fotó: A halálos kimenetelű baleset helyszínelése a salgótarjáni Rákóczi úton (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)