Fogvatartottak gyermekeinek szerveznek tábort Balassagyarmaton

Fogvatartottak gyermekeinek szerveznek tábort Balassagyarmaton a Belügyminisztérium támogatásával. A Szent Adorján-tábor részben művészeti, de szolgálja a bűnmegelőzést is szolgálja – tájékoztatta a Balassagyarmati Fegyház és Börtön sajtóreferense az MTI-t. Lelovics Zoltán közölte: a “Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem” mottójú tábor hétfőn kezdődik a balassagyarmati Nyírjespusztán.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által is támogatott projekt egyik érdekessége, hogy olyan 10-16 éves erdélyi fiatalokkal tölthetnek el egy hetet Nógrád megyei fogvatartottak gyermekei, akik hasonló élethelyzet miatt kerültek a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz. Ezért a tábor egyik résztvevője a dévai otthon létrehozója, Böjte Csaba ferences szerzetes – ismertette. Telek András volt válogatott labdarúgó és a Balassagyarmaton élő extrémsportoló, Kovács László arról beszél majd a gyerekeknek, hogy a sport adta természetes öröm sokkal pozitívabb hatású, mint a szerek által nyújtott mesterséges öröm.

Lelovics Zoltán úgy fogalmazott: a főszervező Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület azért tartja fontosnak a programot, mert a gyermekek nem tehetnek a szülők által elkövetett cselekményekről, ám a megbélyegzés gyakran őket is éri. Magyarországon ma mintegy 32 ezer gyermek szülője fogvatartott, Nógrád megyében a számuk ezer körül van.

A program elsődleges célja, hogy olyan értékeket adjon át a résztvevő fiataloknak, amelyek kapaszkodót adhatnak a mindennapi életben, és ezzel hatást szeretnének gyakorolni a büntetésüket töltő szülőkre is.

A tábor kiemelt rendezvénye augusztus 8-án lesz a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében, ahol fogvatartottak adják elő a börtönőrök és a fogvatartottak védőszentje, Szent Adorján életéről szóló, maguk által írt musicalt. A gyerekek pedig Muzsika hangjai című műsorukkal börtönben lévő szüleiket is szeretnék megajándékozni. Az est végén közös éneklés lesz, a fogvatartottak erre az alkalomra táborhimnuszt és gyermekhimnuszt is írtak.