Felnőttoktatás keretében is megszerezhető az általános iskolai bizonyítvány a Petőfiben

A szeptemberben induló tanévre ismét várja a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája azoknak a 16. életévüket betöltött fiataloknak, vagy már felnőtteknek a jelentkezését, akiknek még nincs, de szeretnének általános iskolai bizonyítványt szerezni.

Földi Erika tagiskola igazgató a 3100.hu-nak elmondta: az általános iskolai bizonyítvány megszerzésére felnőttoktatás keretében, esti képzési formában van lehetőség. Az intézményvezető ismertette azt is, hogy az érintettek a korábban lezárt tanulmányaik folytatásaként a felső tagozat bármelyik osztályából újraindíthatják tanulmányaikat a felnőttképzés keretében, akár ötödik, hatodik, hetedik évfolyamról, de azok jelentkezését is várják, akiknek csak a nyolcadik évfolyam sikeres elvégzése maradt el korábbi tanulmányaik alkalmával.

A képzésre a jelentkezési határidő augusztus 30., a jelentkezőket a SÁI Petőfi Sándor Tagiskolájában várják, az Acélgyári út 24. szám alatt, munkanapokon 8 és 14 óra között.

A Petőfi Sándor Tagiskolában évről-évre indítandó ilyen képzések a város és térsége munkaerőpiaci helyzetét tekintve is óriási jelentőséggel bírnak. Bár Nógrád megye és Salgótarján munkanélküliségi rátája is csökkent az elmúlt években, de a számok azt mutatják, hogy még mindig az országos átlag feletti arányban vannak a munkanélküliek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva.

Emellett ugyanakkor hangsúlyos a tény, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által 2019 első negyedévére vonatkozóan közzétett friss statisztika szerint a nógrádi álláskeresők több mint fele, 53 százaléka végzettségét tekintve mindösszesen az általános iskola 8 osztályával, vagy azzal sem rendelkezik.

Az idei év első három hónapjában az álláskeresők 23 százaléka szakmunkás vagy szakiskolai bizonyítvánnyal, 21 százaléka érettségivel vagy technikusi végzettséggel, 2,4 százaléka pedig diplomával rendelkezett. Ezen adatok és arányok – minimális változás mellett – hosszú ideje jellemzik a Nógrádban nyilvántartott álláskeresők végzettség szerinti összetételét.

 

3100.hu Fotó: A Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája